A Trócsányi minisztert soraiban tudó kormány nettó negyedmilliárdért megbízza Trócsányi ügyvédi irodáját, hogy együttműködjön Trócsányi igazságügyminiszterrel
A Miniszterelnökség és a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda között létrejött, és Ferjancsics László váci önkormányzati képviselő adatkérése nyomán birtokomba került szerződés szerint a kormány a hivatalban igazságügyminiszter ügyvédi irodáját bízta meg a magyar fél képviseletével abban a perben, amelyet Ausztria indított az Európai Bizottsággal szemben az Európai Bíróságon, a paksi bővítéshez nyújtott magyar állami támogatás jogszerűségét , és az ahhoz adott uniós jóváhagyását kifogásolva. Az osztrák fél szerint a döntés versenytorzító hatású, és sérti az európai versenyjogot. Ebbe a perbe avatkozott be az Európai Bizottság oldalán a magyar kormány, amelynek a tisztességes versenyről alkotott fogalmait semmi sem illusztrálja jobban, mint a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával kötött szerződés.
A szerződés szerint az igazságügyminiszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda már a csupán azért több mint nettó 50 millió (bruttó 64 millió) forintot kasszíroz, hogy elemzi az Európai Bíróságnak az Ausztria által a Hinkley Point C brit atomerőmű állami támogatása miatt indított perben hozott ítéletét. Ezen felül bruttó120.000 forintos órabérben képviselik a magyar kormányt a perben, maximum nettó 236 millió (bruttó 300 millió( forintos keretösszegig, összességében tehát 364 millió forint juthat az igazságügyminiszter cégének a kormány képviseletéért.
Külön pikantériája a szerződésnek, hogy az kiköti, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi irodának szorosan együtt kell működnie Trócsányi igazságügyminiszterrel a per során - elborzadva gondolunk bele, hogy ha ez nem szerepelne a szerződésben, vajon Trócsányi cége szóba állna-e Trócsányival? Hogy a finom belsős poénok, vagy az arcátlanság világcsúcsa-e, azt döntse el mindenki maga, de a szerződés II/5. pontja azt is megállapítja, hogy a Megbízott (Trócsányi cége) esetében összeférhetetlenség nem áll fenn, és amennyiben ebben változás állna be, arról az ügyvédi iroda haladéktalanul értesíti a kormányt (benne gondolom Trócsányi minisztert, aki jeges rémülettel fog a szívéhez kapni, hogy micsoda nepotizmus zajlik már itt a háta mögött).
Emlékeztetőül: Trócsányi ügyvédi irodája már korábban a kritikák kereszttüzébe került, mivel első ránézésre is a miniszteri megbizatással összeférhetetlen feladatokat kapott a kormánytól. Ez a mostani kör azonban alighanem minden korábbit felülmúl, és a kormány nepotista, korrupt gyakorlatában is szintugrást jelent. Világos, hogy a kormány tagjai maradéktalanul elvesztették a kontrollt önmaguk felett, és nem lehetséges a korrupciónak olyan nyilvánvaló és megkérdőjelezhetetlen gyakorlata, amitől legalább a kormány miniszterei megpróbálnák megtartóztatni magukat.
Szegény, szegény Magyarország!
Hatósági bejelentést teszek: vizsgálják ki a törvénysértést Pakson!
Képzeljék el, hogy a közutakon a sebességkorlátozások betartásának traffipaxos módja helyett átállunk egy olyan rendszerre, ahol az autósok saját maguk mérik a saját sebességüket, ráadásul az automata sebességmérőjük éppen a szigorúbb sebességkorlátozásokhoz érve meghibásodik, ezért tartalék kézi készülékkel kezdik el mérni a saját sebességüket. De ez nem minden! A kézi mérést gyakorlatilag tetszőleges időpontban végezhetik, mondjuk pont akkor, amikor a leglassabban haladnak. Pedig a szabályok így is elég rugalmasak: lakott területen például a szokásos 50 helyett 70 km/h a korlát. Ahol a rendőrség is mér, ott pont nincs sebességkorlátozás, az ő eredményeik azonban így is rendre jóval magasabbak, mint az autósok saját mérései, de ez senkit nem zavar. Ugye röhejesen hangzik? Pedig pontosan ez történik a Paksi Atomerőmű hűtővizének esetében. A szinte bizonyos törvénysértések miatt a hatóságokhoz fordulatm a szabálytalanságok kivizsgálását és szankciók alkalmazását követelve, egyben kérdéseket is tettem fel a rendszer nyilvánvaló abszurditásaira vonatkozóan.
A gőzölgő paksi hűtővíz a visszabocsátási pontnál (Forrás)
Az elmúlt hetekben a Paksi Atomerőmű hűtővizének hatására a Duna kritikus mértékben felmelegedett. Az erőmű adatai szerint hajszállal ugyan, de az előírt 30 fok alatt maradt az ellenőrzési ponton a vízhőmérséklet (29,88 C fok), az Energiaklub és az Átlátszó ugyanakkor 30 fok feletti eredményeket mért.
Az is kiderült, hogy a miközben az automata hőmérsékletmérő, amelyik óránként vizsgálja a vízhőmérsékletet, Paksnál éppen a kritikus, alacsony vízállás idején, amikor a legfontosabb lenne a vízhőmérséklet mérése, nem működik. Ezért kézi mérésre álltak át, amely naponta egy alkalommal mérte a vízhőmérsékletet a fenti időszakban. A mérés időpontja azonban a reggeli-délelőtti órákra esett, amikor a Duna vízhőmérséklete még messze nem érte el a napi maximumot, pontos helyszíne pedig nem ismert, így elképzelhető, hogy relatíve alacsonyabb hőmérsékletű zónában történtek a mérések, miközben a 30 fokos korlátot a teljes folyószelvényben teljesíteni kéne. Ráadásul az Átlátszó által kikért adatok alapján eltérések mutatkoztak a vízügyi hatóság és az atomerőmű által mért dunai vízhőmérsékletek között is. Továbbá fény derült arra, hogy a Paks által kibocsájtott hűtővíz hőmérséklete 2018. július 7. és 2018. augusztus 27. között minden nap meghaladta a 30, és heteken át elérte a 35-36 C fokot is. Csak jelzem, hogy Paks II. környezetvédelmi engedélye szerint nem bocsátható vissza 30 foknál melegebb hűtővíz a Dunába, ha tehát működne a két új blokk, amelyek ugyanezt a melegvízcsatornát fogják használni, akkor a magyar energiatermelés 60-70 százalékát adó két erőművet másfél hónapra le kellett volna állítani. De a jelenlegi előírások megszegésére is sor került. A számítások szerint maximum 33 fokos hűtővíz és 25 fokos Duna háttérhőmérséklet, azaz minimum 8 fokos hőlépcső szükséges ahhoz, hogy tartani lehessen a 30 fokos határértéket a kibocsátási ponttól számított 500 méteres keresztmetszetnél. Kizárt tehát, hogy 27 fokos dunai vízhőmérséklet és 35-36 fokos hűtővíz esetén tartható lett volna a hőmérsékleti határérték. Vízügyi modellekkel bizonyítható, hogy a nyilvánosan elérhető adatok alapján nem lehetett 30 fok alatt tartani az ellenőrző ponton a dunai vízhőmérsékletet, a Paksi Atomerőmű tehát megsértette a jogszabályi előírásokat.
A paksi hűtővízcsóva augusztus végén (feltételezett állapot)
Az egész ügy kérdések sokaságát veti fel, a vonatkozó magyar előírások megfelelőségétől az önellenőrzés gyakorlatának megbízhatóságán át a hatóságok kellő szigoráig. Ezért az Országos Atomenergia Hivatalhoz, a környezetvédelmi hatósághoz és a vízügyi szervekhez, valamint a Paksi Atomerőmű Zrt.-hez fordultam, felszólítva őket hatósági vizsgálat lefolytatására az engedélyben foglaltak megsértése miatt, a szükséges jogkövetkezmények megállapítása és szankciók alkalmazása érdekében. Választ várok továbbá többek között az alábbi kérdésekre:
1. Lehetséges-e, hogy miközben az előírások szerint az ellenőrzési pontnál a Duna teljes keresztmetszetében tartani kell az 30 fokos határértéket, az erőmű önellenőrzést szolgáló méréseit csak egy vagy két ponton végzik? Miként lehetséges úgy elhelyezni egy automata mérőműszert, hogy az pont a mérések szempontjából legkritikusabb idószakban, alacsony vízálláskor nem szolgáltat adatokat?
2. Hogyan lehetséges, hogy a paksi atomerőmű az erőmű és a hatóság által mért adatok jelentősen, akár az 1 fokot is megközelítő nagyságrendben eltérnek egymástól, és az erőmű következetesen számára kedvezőbb (alacsonyabb) értékeket mér? Mennyire tekinthető megbízhatónak az erőmű önellenőrzése, ha szisztematikusan a saját maga számára kedvezőbb adatokat mér a hatósági eredményekhez képest? Eltérése esetén a hatóság mely adatokat tekinti irányadónak?
3, Nem szükséges-e a fenti anomáliák fényében a Paksi Atomerőmű önellenőrzése mellett a vízügyi vagy a környezetvédelmi hatóság független méréseinek bevezetése a hűtővíz kibocsátási ponttól számított 500 méteres szelvény több pontján?
4. Magyarországon miért 30 fok az a határérték, amelynél adminisztratív korlátokat kell bevezetni, miközben ez más országokban alacsonyabb, Európa legtöbb országában 28 fok, de Svájcban például 25 fok? Milyen számítások és előírások következménye a magyarországi 30 C fok?
5. Hány alkalommal és milyen mértékben avatkoztak be (OAH illetve MVM Paks) a reaktorok teljesítményébe a július 1-től augusztus 30-ig terjedő időszakban, amikor 25 fok felett volt a Duna, annak érdekében, hogy tartani tudják a 30 fokot.
6. A vízügyi szervek miért nem közölnek online elérhető vízhozam adatokat épp a kérdéses paksi vízmércénél, miközben más pontokon ezek az adatok elérhetők?
Elfogadhatatlan, hogy a magyar hatósági és ellenőrzési rendszer az előírások szigorú betartatása helyett gyakorlatilag minden pontján arra játszik, hogy hogyan tud segíteni a Paksi Atomerőműnek kibújni az előírások alól. Ennek sürgősen véget kell vetni, és egyben azonnali hatállyal felmondani a helyzetet még tovább súlyosbító Paks2 szerződését.
Paks2 engedélye szerint a múlt hét nem is létezett
Csak a hatósági rásegítésnek köszönhető, hogy múlt héten az alacsony vízállás és a magas vízhőmérséklet miatt nem kellett leállítani a paksi atomerőművet, ahogy erről a napokban írtam. Az Energiaklub és az Átlátszó meg is mérte a dunai vízhőmérsékletet Paks alatt, és ténylegesen 30 fokot meghaladó vízhőmérsékleteket mértek. Arról azonban kevesebb szó esett, hogy mi történne Paks2 üzembe helyezése után egy hasonló helyzetben. Az új erőmű környezeti hatástanulmánya szerint ugyanis az a helyzet, ami a múlt héten három napon keresztül fennállt, az egyszerűen nem létezik. Paks2 úgy kapott engedélyt, hogy a következő 70 évben, az új blokkok élettartama alatt nem fordulhat elő az, ami a múlt héten valósággá vált.
Forrás: Topolánszky Tamás - A kiszáradt Duna. Szerencsére csak vízió, nem úgy mint lenti kép Esztergomból
Paks2 környezeti hatástanulmányának egyik kritikus pontja a hűtővíz visszaeresztésének Dunára gyakorolt hatása. Még maga a hatástanulmány is elismeri, hogy ez egy jelentős, és tartósan fenálló kockázat. Az eredeti hatástanulmány azzal trükközött, hogy 1500 m3/s vízhozam mellett számolta ki a hőterhelés hatását a Dunára (ami másfélszeresen meghaladja a tényleges kisvízi adatokat, és inkább egy középvízi állapotnak felel meg).Beltáható, hogy ha másfélszer annyi 25-26 fokos vízhez engedjük hozzákeveredni a 6 blokk párhuzamos üzemekor képződő 232 m3 33-34 fokos hűtővízet, a végső hőmérséklet jóval alacsonyabb lesz, és vidáman bemutatható a 30 fokos környezeti határérték betartása. De ez annyira nevetséges volt, hogy a még kukacoskodással igazán nem vádolható környezetvédelmi hatóság sem mert az engedélyre így pecsétet nyomni, és előírta, hogy sokkal kisebb, 950 m3/s vízhozamra is végezzék el a számításokat. Ezt követően hiánypótlásként benyújtották a 950 m3/s vízhozamra elkészített elemzéseket. Az engedély érdekében itt egy másik trükköt alkalmaztak. Míg az 1500 m3/s-os vízhozamnál ténylegesen 25-26 fokos dunai háttér vízhőmérséklettel számoltak, a 950 m3/s-os vízhozam esetében - bár elvégezték az alacsony vízhozam - magas vízhőmérséklet kombinációra vonatkozó számításokat, de azt gyakorlatilag nulla valószínűségű helyzetként kezelték - azt vetették be, hogy a 2032-re valósnak tekintett számításoknál a kisebb víztömeghez egyszerűen alacsonyabb alap vízhőmérsékletet társítottak, és azt feltételezték, hogy a 950 m3/s vízhozamkor a Duna 20-21 fokos. A kevesebb víz nem vette volna fel a modellekben az érkező hőterhelést, úgyhogy szimplán a papíron "lehűtötték" a Dunát, hogy a kevesebb, de hidegebb vízbe elegyedő hűtővíztömeg végeredménye szintén tartsa a 30 fokos határértéket. Az olyan helyzeteket, amikor a Dunán az alacsony vízállás magas vízhőmérséklettel párosul, zéró valószínűségűnek nyilvánították.
Ahogy a tanulmány fogalmaz
a vizsgálatokat a 950 m³/s-os vízhozammal és magas Duna vízhőmérséklettel is elvégeztük. Meg kell azonban jegyezni, hogy ilyen vízhozam-vízhőmérséklet kombinációnak a kialakulása nagyon valószínűtlen (eddig még sohasem fordult elő, mint azt a mérési adatok is alátámasztják). Megközelítőleg 1:100 000 éves vagy attól nagyobb valószínűséggel, illetve kevesebb mint 0,1nap/év tartóssággal jellemezhető.
(...)
2014. évben a 25,61 °C Duna vízhőmérséklet közel 0 nap/év tartósságú, a 950 m³/s Duna vízhozam esetén (...)
Na most ez az erőmű üzemének végéig, 2085-ig gyakorlatilag zéró valószínűségűnek tartott helyzet a múlt héten 3 napon keresztül fennállt. Bár a vízügyi hatóság sem Paksról, sem Domboriból elővigyázatosan nem közöl a honlapján vízhozam-adatokat, de a bajai mérce szerint augusztus 22-én 17-órától augusztus 25-én reggel 6 óráig a Duna vízhozama 950 m3/s alatt volt, 927 m3/s-os minimumértékkel, miközben a vízhőmérséklet 24,8 és 26,1 Celsius-fok között változott, tehát közel három napon keresztül olyan helyzet állt elő, amely az új blokkok környezeti engedélye szerint 2085-ig bezárólag nem fordulhat elő. A múlt hét, szerda délutántól szombat hajnalig, Paks2 engedélye szerint nem létezett.
A Duna Esztergomnál augusztus végén, forrás: MTI/Femina
A paksi engedély olyan mértékben meg van buherálva, hogy már a 2018-as nyár valósága sem fér bele, amikor a párhuzamos üzem hűtővízkibocsátásnak kevesebb mint a fele olyan helyzetet idézett elő, hogy csak trükközéssel tudták elkerülni az erőmű leállítását. El lehet képzelni, mi várható, amikor a hűtővízkibocsátás közel a két és félszeresére (100 m3/s-ról 232 m3/s-ra) nő, és a klímaváltozás eredményeképpen a jelenlegihez képest megsokszorozódik az olyan időszakok valószínűsége, amikor az alacsony vízállással párhuzamosan alapból is meleg lesz a Duna vize.
Paks2-t egy álomvilágba tervezték bele. Csakhogy elkezdett szembejönni a valóság. Ideje lenne, hogy a kormány is szembenézzen vele. Hazug, szándékosan megtévesztő adatokra alapozva adtak engedélyt Paks2-re. Ezt az engedélyt az idei nyár valósága után érvényesnek tekinteni nem lehet. Az idén nyári adatok alapján a környezetvédelmi hatóságnak valótlan adatközlésre, téves modellekre hivatkozással vissza kell vonnia az új blokkok környezetvédelmi engedélyét, és új, reális tanulmányok benyújtását kell előírnia, amelyek nem papíron hazudják el a várható környezeti hatásokat, hanem valós számítások alapján mutatják be, hogy milyen megoldásokkal lehet elejét venni a Duna megfőzésének. Például kiegészítő létesítmények, hűtőtó, vagy hűtőtornyok létesítésével; vagy a blokkok üzemidejúk nem csekély időtartamában való leállításával. Csakhogy akkor újra kell kalkulálni a létesítmény költségeit és megtérülési mutatóit is, amelyek alapján az Európai Bizottság jóváhagyta a benne lévő állami támogatást. És meg kell vizsgálni a magyar ellátásbiztonságra gyakorolt hatását egy olyan erőműnek, amelyet a nyári csúcsidőszakokban rendszeresen le kell majd állítani. Vissza a startvonalra.
Irányított szerencse
A Duna Paksnál
Kevésen múlt, hogy a nagy meleg és az alacsony dunai vízállás miatt nem kellett leállítani a Paksi Atomerőművet - írja szinte a teljes független sajtó a G7 cikkére hivatkozva (a kormánypárti propagandatermékekben még ezt az óvatos problémamegközelítést se keressük: a paksi szent tehén számukra teljes mértékben érinthetetlen, ha súlyos baleset volna, azt sem írnák meg).
Micsoda szerencse! -gondolhatnánk, tized fokokon múlt, de megúsztuk, hogy a magyar áramtermelés 40 százalékát biztosító erőmű kiessen az üzemből. De vajon mennyi volt ebben a szerencse, és mennyi az a kreativitás, ahogyan a teljes magyar jogalkotási, hatósági és intézményi rendszer kezeli Paks kérdését?
Kezdjük azzal, hogy a magyar szabályozás már eleve relatíve nagyvonalú, amikor az erőmű hűtővizének visszaeresztési pontjától számított 500 méteres távolságban írja elő a 30 Celsius-fokos vízhőmérsékleti korlátot. Franciaországban, ahol a használt hűtővizet befogadó folyók magas hőmérséklete miatt augusztus elején ténylegesen le is állítottak néhány atomerőművet, ugyanez a határérték 28 fok. Ha Magyarországon is a 28 fokos érték lenne hatályban, mint a nem lényegesen hűvösebb klímával rendelkező dél-franciaországi Rhone folyón, akkor Paksot már rég le kellett volna állítani. De persze jogszabályokkal is lehet "szerencsét" csinálni.
Másodsorban, ahogy a cikkből kiderült az automata vízhőmérséklet-mérő berendezés az alacsony vízállás miatt nem működött jól, így kézi mérésre kellett áttérni. Ezt pedig - micsoda véletlen szerencse! - reggel hétkor végezték el, amikor a vízhőmérséklet a legalacsonyabb. A G7 cikke is részletesen leírja, hogy ha az így mért 26,8 fokhoz hozzáadjuk azt az 1,2-1,5 fokot, amit napközben melegszik a Duna, és az a 3-4 fokot, amit a mérőponthoz képest az erőmű hűtővize még hozzáad, akkor 31-32,3 fokos vízhőmérséklet adódik az 500 méteres pontnál. Azaz ha a mérőműszer nem hibásodik meg, ha nem hajnalban mérnek ezt követően vízhőmérsékletet, és ha a méréseket a tényleges 500 méteres ponton végezték volna, akkor az atomerőművet le kellett volna állítani. Mint ahogy a hivatalos adatok szerint nem hogy az 500 méteres ponton, de sok kilométerrel lejjebb, Domborinál is visszatérően 30 fokot elérő vagy meghaladó vízhőmérsékletet mértek. Ha nem olyan méréseket végeznek, amelyek célja épp az, hogy 30 fok alatti eredményeket produkáljanak, akkor Paksot le kellett volna kapcsolni. De persze "mérésekkel" is lehet szerencsét csinálni.
A paksi hűtővíz-csatorna
Végezetül nézzünk kicsit előre. Mi történik majd, ha az erősödő klímaváltozás hatására növekvő hőmérsékletű, és csökkenő vízhozamú folyóba a jelenlegi hűtővízmennyiség több, mint kétszeresét engedik vissza Paks2 megépülte után? Ahogy korábbi tanulmányunkban bizonyítottuk: visszatérően, jelentős időtartamban várható a határértékek túllépése. A hatóságok szerint persze nem lesz itt semmi látnivaló. Szerintük az a környezeti hatás, amelyet már most csak kreatív eszközökkel tudtak eltussolni, az nem fog jelentkezni. Én is biztos vagyok benne. Ahogy most is sikerült megengedő jogszabályokkal, irányított mérésekkel elkerülni, hogy meglépjék a nyilvánvalóan szükséges leállítást, a jövőben is megtalálják majd a módját, hogy papíron minden rendben legyen. Ha meg nem, legfeljebb kiszabnak valami névleges bírságot, az erőmű meg vígan zakatol tovább.
Csak a Dunának annyi. A dunai élővilágot ugyanis kevéssé hatja meg a jogszabályi trükközés, a mérési kreativitás, a környezeti hatástanulmányok manipulálása, a kommunikációs süketelés. A dunai élővilág számára a klímaváltozás önmagában súlyos stresszhelyzetet okoz, az ehhez való alkalmazkodás következményei nem láthatók pontosan előre, de várható, hogy a hűvösebb, oxigénigényesebb, nagyobb folyókra jellemző fajok vissza fognak szorulni, vagy el is tűnhetnek. A víz oxigéntartalma nyaranta jelentősen csökkenni fog, az általános vízminőség is romlik (egyszerűen kisebb víztömegnek kell majd felvennie mindazt a szennyezést, amit beleöntünk). Nem, nem szép mediterrán folyóvá alakul át a Duna. Ilyenkor az igénytelen, sokszor invazív fajok tömeges elszaporodása, algavirágzás, az értékes természeti területek, közösségek eltűnése történik. Ennek fog még egy jó nagy rúgást adni Paks2. A magyar kormányzat és hatóságok pedig majd megoldják okosba', hogy papíron ne legyen gond. Majd megemelik a határértéket 32 fokra, vagy akár följebb. Majd megkeresik a Duna leghűvösebb pontját, és ott mérnek a hajnal jótékony leple alatt. Majd nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánítják a dunai vízhőmérsékletek publikálását. Majd hazudnak, manipulálnak, titkolóznak, hiszen az a normál ügymenet amúgy is.
Ha be tudják csapni mindezzel az országot, és nem állunk az útjukba. Mert a Magyar Idők bármit megír, amit a pártközpontból átküldenek. De a Dunát, azt nem lehet becsapni.
Továbbra sem kérnek Paks2-ből az emberek
A teljesen elbaltázott és értelmetlen paksi bővítés népszerűsítésére évek óta milliárdokat költ az állam a magyar adófizetők pénzéből. Szemben azonban számos más propagandahadjárattal, úgy néz ki, ebben az ügyben masszív kudarcot vallottak. Hiába használják a saját pénzünket arra, hogy meggyőzzenek annak az ellenkezőjéről, amit gondolunk, a magyar társadalom többsége az általam megrendelt, és a Medián által készített felmérés szerint kitartóan ellenzi az új orosz atomerőmű építését. Természetes ezek után, hogy az Orbán Viktor egyik ,kitüremkedéseként működő Nemzeti Választási Bizottság, élén Patyi "Sajnálomminiszterelnökúr" Andrással nem is engedélyezi népszavazás kiírását a kérdésben, hiába kezdeményeztem ezt több körben is. Pontosan tudják, mi jönne ki belőle, ha ezegyszer tényleg megkérdeznék az embereket.
A Medián által júniusban végzett felmérés szerint, a teljes szavazókorú népességnek csak 41 százaléka támogatja, hogy Pakson a már meglévő mellett új atomerőmű épüljön, a válaszadók több mint fele (51 százalék) nem ért egyet az atomerőműépítéssel általában, és többséget a kérdésben egyedül a Fidesz-szavazók körében élvez az elképzelés, minden más csoportosítás szerint kisebbségben vannak a támogatók..
Döntővé válik ugyanakkor az ellenzők aránya, ha konkrétan az orosz hitelből, orosz állami céggel való megvalósítás, azaz a kormány által választott konstrukció kerül szóba. A válaszadók kevesebb, mint harmada (31 százalék) támogatja az orosz hitelből történő építkezést. Bár a kormánypárti szavazók általában támogatóbbak az atomenergiával, és az orosz részvétellel szemben is, de még a Fidesz-szavazók közül is csak minden második támogatja az orosz beruházást, míg minden más választói csoportban elsöprő többségben vannak a tervet elutasítók. Azaz ebben a kérdésben a kormány szavazóinak fele elhozható, ami egyértelműen amellett szól, hogy a Fidesz által az ellenzéknek reagálásra felkínált témák helyett érdemesebb volna sokkal jobban beleállni a paksi bővítés kérdésébe, hiszen itt a Fidesz még a saját választói körében is alapvetően defenzívában van. Az is figyelemre méltó, hogy az ellenzők aránya éppen abban a vidéki választói rétegben a legerősebb, ahol az ellenzék gyakorlatilag eltűnt az áprilisi választásokon. A vidéki városokban és a községekben csupán a választókorú népesség 28 százaléka támogatja az oroszokkal megvalósított beruházást, míg 63 illetve 65 százalék határozottan ellenzi. Van tehát olyan téma, ez pedig éppen Paks2, amiben a Fidesz legfőbb bázisa és a kormány(párt) között súlyos nézetkülönbség van.
Ráadásul nem csupán a negatív üzenet, Paks2 ellenzése mellett lehet meggyőző többséget kialakítani. Majdhogynem egyhangú vélemény (82%-os támogatás) szerint az atomenergia helyett a megújuló energiaforrásokat kellene az államnak támogatnia. Az atomenergiát csupán 13 százalék tartja támogatandónak, és a kormány szénbánya újranyitási tervei szempontjából az is izgalmas, hogy a szenet pusztán 1 százalék tekinti támogatandónak.
És ha részletesebben megvizsgáljuk a válaszadói csoportok eloszlását, akkor világossá válik, hogy ebben a kérdésben, pozitív megközelítésben is a vidéki társadalom elsöprő többséggel (82 illetve 85 százalék), és még a fideszesek 72 százaléka is egy megújuló alapú energiarendszer pártján áll. Egy olyan energiapolitikai javaslatén, amelyet éppen két éve készíttettem el a német Wuppertal Instituttal és az Energiaklubbal, és mutattunk be a nyilvánosságnak. A Zöld Magyarország - Energia Útiterv épp azt kínálja, amit a magyar választók döntő többsége kívánatosnak tart.
A magyar választók döntő többsége nem akarja Paks2-t, nem akarja az oroszokat, akar viszont megújuló energiaforrásokat. Kezünkben van az a kidolgozott válasz, amely egybevág a választói preferenciákkal. A társadalom az ellenzék belső harcai helyett tartalmi válaszokra, az ellenzék ajánlatára kíváncsi elsősorban, arra, hogy hogyan működtetnénk az országot másképp. Önpusztító etikai bizottsági ámokfutások, kínos belső fegyelmezések, kizárások és szakadások helyett erről, és hasonló ügyekről kell szólnia az ellenzéki kommunikációnak. Én ezen vagyok.
Roszatom a nagyvilágban III: belorusz bakiparádé
A nukleáris energia szerepe - szemben a magyar kormányközeli szereplők által közvetített alternatív valósággal - világszerte csökken. A futó projektek jelentős része, köztük a Roszatom beruházásai is, súlyos késésekkel, költségtúllépésekkel, finanszírozási gondokkal, mindent átható korrupcióval, biztonsági problémákkal küzdenek. Sorozatom első részében Lengyelország atomálmainak zökkenőiről írtam. A második epizód témája az volt, hogy az "illiberalizálódás" útján messze Magyarország előtt járó, de Orbán Viktor számára példaképül szolgáló Törökországban hogyan küzd a mindenhatónak gondolt állam azzal, ha kedvenc projektjének, az Akkuyu atomerőműnek az árampiaci és finanszírozási lábai inogni kezdenek. A mostani, harmadik részben egy szinte minden szempontból riasztó, és az Európai Unió rosszallását is kiváltó projekt, Beloruszia osztroveci atomerőművének kálváriája kerül terítékre.
Ha van „állatorvosi ló” nukleáris iparban, akkor Fehéroroszország első atomerőműve mindenképpen az: a 2013 óta zajló projekt során eddig tucatnyi súlyos technikai melléfogás és több komoly baleset is előfordult. A beruházás leginkább arra példa, hogy miért nem szabad egy ekkora vállalkozást a Roszatomra bízni, és miért nem lehet az egyébként Paksra is szánt VVER-1200-as reaktorblokkokban megbízni.Már a telephely kiválasztásánál is hibáztak: 2008-ban úgy határozták meg a beruházás helyszínét – légvonalban alig 10 kilométernyire a litván határtól –, hogy nem végezték el az Espoo-i Egyezményben előírt, a határon átívelő környezeti hatások felmérését célzó nemzetközi vizsgálatot. Ezt most utólag készítik el, az építkezés viszont zajlik, ami az egyezmény szerint jogsértőnek minősül. Más nemzetközi szabályokat is sért a helykijelölés: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2013-as, már a fukusimai tapasztalatokat figyelembe vevő ajánlása szerint nem épülhetnek atomerőművek nagyvárosok 100 kilométeres körzetében. Osztrovec viszont mindössze 40 kilométerre van Litvánia fővárosától, Vilniustól, és egy esetleges nukleáris baleset közvetlen hatásai azonnal elérnék a litván lakosság egyharmadát.
A helyszínnel további problémák is akadnak, például a földrengésbiztonság területén. Az elmúlt négyszáz évben – ami földtani értelemben nem számít különösebben hosszú időnek – mintegy 40 nagyobb földmozgás volt a régióban; az utolsó kettőre a 80-as évek végén került sor, jelezve, hogy a terület geológiailag továbbra is aktív. A potenciális fehéroroszországi atomerőmű-helyszínek kiválasztását célzó, 1993 óta zajló kutatás Osztrovecet a nem megfelelő lokációk közé sorolta. Az, hogy ennek ellenére a nukleáris létesítményt mégis ott kezdte el építeni a Roszatom, arra utal, hogy a műszaki és a gazdasági racionalitáson kívül vannak más szempontok is. Mintha az atomerőmű Oroszország bosszúprojektje lenne a túlzott tempóban önállósuló Litvánia megbüntetésére. Ilyesmire utal a nemzetközi kötelezettségek sorozatos megsértése is. A már említett Espoo-i Egyezmény mellett a környezeti információk hozzáférhetőségéről szóló Aarhusi Egyezmény előírásait sem sikerült betartani. Az illetékes jogi fórumok az elmúlt években mindkét egyezmény megsértését kimondták (az Aarhusi Egyezménnyel kapcsolatban egymás után háromszor, 2011-ben, 2014-ben és 2017-ben is). A döntések leszögezik: Fehéroroszországban hiányoznak a közvélemény érdemi informálását és a társadalmi részvételt szolgáló jogi keretek. Sőt, semmi nem akadályozza meg például, hogy az adatnyilvánosságért küzdő civil aktivistákat börtönbe zárják. Ráadásul egy 2012-es Nemzetközi Atomenergia Ügynökség-vizsgálat azt is megállapította, hogy a belorusz nukleáris hatóság technikai hozzáértése és függetlensége sem megfelelő szintű egy atomerőmű-építés végig viteléhez.
A 2013 óta épülő erőmű hűtését Paks I-hez és Paks II-höz hasonlóan folyóvízzel tervezik megoldani. Nem vizsgálták meg viszont kellő alapossággal, hogy milyen hatással lesz a projekt a Neris és a Nemunas folyók vízgyűjtőjére, ami újabb konfliktusforrás Litvániával, mivel a vízgyűjtőterület egy része a balti államhoz tartozik.
A fentiek miatt az osztroveci építkezés leginkább a litvánokat zavarja – de nem egyedül őket. Az építkezésen ugyanis ismétlődően fordulnak elő olyan mozzanatok, amelyek egész Európában aggodalmat keltenek. Eddig tíz enyhébb vagy komolyabb műszaki hibára illetve balesetre derült fény, és három haláleset is történt. A legnagyobb visszhangja annak az esetnek lett, amikor az egyik reaktortartályt nagy magasságból leejtették, és az megsérült. Ami ezután történt, az megerősíti azokat a vélekedéseket, hogy Csernobil szelleme tovább kísért a térségben: a belorusz hatóságok először megpróbálták eltitkolni a balesetet, majd – miután a sajtó nyilvánosságra hozta - alkudozni kezdtek a Roszatom illetékeseivel a sérült reaktortartály beépítéséről. Végül a belorusz fél úgy döntött, hogy nem kér a selejtessé vált alkatrészből, amire a Roszatom úgy reagált: szerintük a tartálynak nincs komolyabb baja, majd beépítik máshol (például Pakson?). Megsérült egyébként a másik, szintén Osztrovecbe szánt reaktortartály is: azt a vasúti szállítás közben verték oda egy felüljáró tartópilléréhez.
Mikhail Mikhadyuk, Fehéroroszország energiaügyi miniszter-helyettese nem tartja túl nagynak a hibák számát, annak ellenére sem, hogy a kiszivárgott információk rendszerszintű problémákra utalnak. A munkavédelem elhanyagolására, a biztonsági kultúra és az átláthatóság hiányára, az utasítások és előírások visszatérő megszegésére, a felügyeleti és ellenőrzési gyakorlat hiányosságaira. Az Átlátszó belorusz és lengyel forrásokra támaszkodó írása szerint még a fehéroroszországi szabályokat sem tartják be az építkezés során. Például a kivitelezésben részt vevő egyik cégnek, a belorusz JSC Stroitelnek hiányoznak a szükséges tanúsítványai, így semmilyen munkálatot nem végezhetne az erőmű területén. Ennek ellenére a szóban forgó vállalkozás építette ki az automata tűzoltó rendszert, a leállás esetén az áramellátást biztosító dízelgenerátort, és az áramtermelő turbinák hűtését (ugyanolyat, mint ami 2015-ben az oroszországi rosztovi erőműben tüzet okozott). Fehéroroszország folyamatosan akadályozza a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség SEED (Site and External Events Design) felülvizsgálati misszióját is, így az ellenőrök csak ún. immateriális projektértékelést végezhettek. A SEED-misszó keretében vizsgálandó 6 kritérium közül így azonban csak kettőt vizsgálhattak, és ezek közül az egyiket is csupán részben. A helyszíni szeizmikus tevékenységekre és a geológiai alkalmasságra vonatkozó vizsgálat valamint a környezeti hatások elemzése sem része így az eljárásnak. Végül a kormány nem járult hozzá, hogy a NAÜ 2016-os látogatása során készült jelentést nyilvánosságra hozzák.
Fehéroroszország már korábban kötelezettséget vállalt ugyan arra, hogy 2011-ben elvégzi a kockázat- és biztonsági értékeléseket (a stressz-teszteket), de a felülvizsgálat következtetése és ajánlásai máig nem ismertek. Időközben Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is felszólította Fehéroroszországot, hogy nemzetközi felügyelet mellett végezze el a hiányzó vizsgálatokat, tavaly nyáron pedig az Európa Tanács parlamenti közgyűlése fogadott el az építkezés leállítását sürgető határozatot, egyelőre eredménytelenül. Továbbra sincs válasz olyan lényeges kérdésekre, mint az alacsony minőségű kivitelezés hatása a létesítmény biztonságára, vagy a repülőgép-becsapódás ellen védő boltozat hiánya. Finnországban, ahol hasonló konstrukciójú erőmű épül, a Roszatom a fukusimai tapasztalatok után utólag vállalta a védőhéjazat beépítését (1 milliárd eurós felárért), Fehéroroszország viszont nem állt elő ilyen kéréssel.
A Roszatom eredetileg az első blokk 2019-es üzembe helyezését ígérte, ezt azonban a sorozatos bakik miatt nehéz lesz tartani. Az egész beruházás kapcsán mégis az a legfőbb dilemma, hogy mi szüksége van Fehéroroszországnak egy új atomerőműre. A pangó gazdaságú országban nincs energiahiány, a tervezett két új blokk egyike kizárólag exportra termelne, miközben a posztszovjet állam szomszédai közül Oroszország maga is nagy energiaexportőr, Lengyelország és Litvánia pedig deklarálta, hogy nem kér az atom-áramból. Ezen a ponton pedig sokadszorra merül föl a magyar párhuzam: Paks II.-t is földrengésveszélyes helyre építi a Roszatom, nálunk is súlyos hiányosságok voltak a megalapozó vizsgálatoknál, a paksi beruházás körül is sűrű a titokháló, és mi sem tudjuk, mit fogunk kezdeni a relatíve drága atomerőművi árammal – ugyanúgy, ahogy a fehéroroszok.
· 1 trackback
Feliratkozás
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek
Utolsó kommentek