Jávor Benedek
blogja

"Csaltam, hazudtam, törvényt sértettem - az Orbán-kormánynak még jó leszek"

Rémálom a zöldhatóságnál XI.

Megvan a politikai körökig is elérő nyelvvizsgabotrány első áldozata: az adatnyilvánosságért és az átlátható kormányzati működésért vívott harcban eltűnt Tolnainé Szatmári Katalinnak, az OKTVF főigazgatójának a nyelvvizsgája - legalább is az érintett hölgy hivatali önéletrajzából. Az országos zöldhatóság vezetőjének szakmai előélete egyre jobban hasonlít Kaya Ibrahim üzleti ügyeihez - az illetékes miniszternek sürgősen le kellene vonnia az eset személyi konzekvenciáit.

Fazekas miniszter kitünteti legmegbízhatóbb áldiplomás, álnyelvvizsgás áldoktorát

Az Országos Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) a legfontosabb hatóságok egyike Magyarországon: kulcsszerepe van a környezetvédelmi engedélyezésében, a zöldadók és bírságok kivetésében. Működése gazdasági erőviszonyokat befolyásol és évente sokmilliárd forintnyi közpénzt érint - ennek a hivatalnak az élén csak feddhetetlen, morálisan támadhatatlan és szakmailag felkészült ember állhat.

Az OKTVF főigazgatója Tolnainé (hivatalos dokumentumok szerint Dr.) Szatmári Katalin. Tolnainénak tudományos doktori címe van - vagy nem (a ma hozzáférhető információk alapján inkább nem: egy álegyetem áldoktori címét használja, sosem rendelkezett akkreditált felsőoktatási intézmény által kiadott doktori fokozattal).

Tolnainé villamosmérnök-informatikus - vagy nem (a ma hozzáférhető információk alapján inkább nem: korábbi önéletrajza szerint szerint alapdiplomája a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Villamosmérnöki Karán szerzett villamosmérnök informatikus végzettség, ám az intézményben sem Villamosmérnöki Kar nem létezett soha, sem pedig villamosmérnök informatikus képzés nem folyt - sem abban az időszakban, amikor Tolnainé oda járt, sem máskor. Miután ezt észrevételeztem, váratlanul megváltozott az önéletrajza, a végzés éve 2004-ről 1999-re módosult, a kar neve Villamosmérnök és Informatika Karra, de sajnos egyáltalán semmilyen kara nem volt a Kandónak a jogutód Óbudai Egyetem válasza szerint, és villamosmérnök-informatikus képzés sem zajlott soha. Az is nehezen hihető, hogy valaki öt év pontossággal nem tudja belőni a saját egyetemi végzésének időpontját)

Tolnainénak  angol középfokú C-típusú nyelvvizsgája van - vagy nem (a ma hozzáférhető információk szerint inkább nem: a nyelvvizsgabotrány kitörésének napjaiban a hivatalos önéletrajzából eltűntek a nyelvvizsga meglétére utaló passzusok - itt a korábbi és az új önéletrajz)

Tolnainé vezetése alatt az OKTVF működése jogszerű - vagy nem (a ma hozzáférhető információk szerint inkább nem: a közelmúltban az adatvédelmi hatóság és az ombudsman vizsgálata is jogsértéseket tárt fel a hatóság működésében).

A kreatív önéletrajzírással kapcsolatos különféle lódítások, illetve az adatvédelmi és az ombudsmani elmarasztalások egy civilizált európai országban egyenként is bőven elegendőek lettek volna egy állami főtisztviselő menesztéséhez. Tolnainénak azonban a jelek szerint biztos helye van: úgy tűnik, nem tud akkorát hibázni, ami egyéb szolgálatait feledtetné. (Csak emlékeztetőül: Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek ennél sokkal kevesebbet néztek el.)

Az Orbán-kormány már többször bebizonyította, hogy a politikai hűséget többre értékeli a morális tartásnál, és nem sokat ad a dekadens polgári világ olyan elvárásaira, mint a kikezdhetetlen szakmai előítélet vagy az igazmondás. Ugyanakkor egy állami főhatóság talán még a miénkhez hasonló narancsköztársaságokban sem működhet úgy, hogy az első számú vezetője csupán egy áldoktori címet, egy megkérdőjelezhető körülmények között szerzett diplomát és egy nem létező nyelvvizsgát tud felmutatni. A környezetvédelemért felelős minisztertől Tolnainé haladéktalan eltávolítását követeljük, és egy olyan alapos vizsgálatot, amely feltárja, milyen visszaéléseket eredményezett az Orbán-komány önéletrajzhamisító hatósági vezetőjének hivatali működése.

Bonus track: aki élőben is akarja látni a főigazgató asszonyt, itt egy videó, a korábbi, Kvittek Zrt-s időkből (amelyekről korábban már írtam), amelyben a zöldhatóság vezetője egy akkora szőrmebundában nyilatkozik, hogy majd agyonnyomja

https://www.youtube.com/watch?v=Xjj6y1nl2Z4

Lesz-e 4-es metró a paksi bővítésből?

Mai kérdésem a parlamentben, Németh Lászlónéhez

Korábbi írásbeli kérdéseim (itt és itt), és a múlt csütörtöki paksi látogatásunk tapasztalatai után, ma a parlamentben is feltettem a kérdést, hogy lehet-e bármit tudni a paksi bővítéssel kapcsolatos kormányzati kalkulációkról? Vagy bemondásra higgyük el, hogy - szemben a közgazdász szakma jelentős részének álláspontjával és a nemzetközi tapasztalatokkal - Magyarországon ez szuperül meg fogja érni, olcsó lesz, nem húzódik el a beruházás, nem fognak elszabadulni a költségek, nem fog az oroszok jelenleginél is erősebb befolyása alá kerülni a hazai energetika és nem fogják a közbeszerzéseknél átlagos 15-20 százalékot ellopni belőle frissiben felfuttatott energetikai cégek. Ha Némethné (Nyerges Zsolt jobbkeze) ezt nekem becsszóra megígéri, nekem az elég, ki ne hinne nekik!

"Tisztelt Miniszter asszony!

A paksi atomerőmű-bővítés ténylegesen még el sem kezdődött, de máris egyre jobban hasonlít a négyes metró történetéhez. Utóbbi a világ egyik legdrágább és leglassabban elkészülő metróvonalaként kerül be a történelembe, és - amennyiben az Orbán-kormány folytatja a bővítési projekt körül az alapvető információk elhallgatása és  a teljes átláthatatlanság politikáját - jó esély van rá, hogy a reaktorépítéssel is megdöntünk minden eddigi negatív rekordot. Ennek elkerülése, és a megalapozott döntések meghozatala csak az alapvető információk nyilvánossága mellett lehetséges.

Kérem ezért, tájékoztassa a parlamentet és a nyilvánosságot arról, hogy mikor és milyen tartalmú költségbecslés készült a paksi bővítésnek nevezett beruházásról az Orbán-kormány időszakában, és korrigálták-e ezeket a számításokat a fukusimai baleset nyomán megnövelt biztonsági elvárások alapján.

Válaszát várom továbbá arról is, hogy a kormány szerint mennyibe kerülne - a szükséges kiegészítő beruházásokkal, például a tartalék erőművi kapacitásokkal és az áramszállító hálózat átalakításával együtt - két új reaktorblokk felépítése Pakson, és mekkora a beruházási megtérülését biztosító áramár.

Tájékoztatást kérek arról is, lesz-e tenderkiírás illetve szerződéskötés vagy más kormányzati elköteleződés a bővítés mellett a jelen kormányzati ciklus végéig. Amennyiben igen, akkor kérem, válaszolja meg azt a kérdést is, hogy mindezt milyen parlamenti felhatalmazás alapján kívánja megtenni a kormány, az érvényes parlamenti határozat ugyanis csak az előkészületekre és az alternatívák vizsgálatára vonatkozik.

Válaszát előre is köszönöm."

Fónagy János válaszában a parlamenti felhatalmazást az energiastratégia végszavazásából(!) vezette le, és közölte, hogy ez alapján a kormány nem kíván újabb parlamenti jóváhagyást kérni a projekthez. Továbbá biztosított róla, hogy mindent kiszámoltak, de ezeket azért sem hozzák nyilvánosságra. Mert az a tendert befolyásolná. Jó érvelés, ez alapján minden közbeszerzésnél titokban kell tartani mindent. Gyanítom, hogy ebbe az irányba haladunk.

Fellebbent a fátyol Pakson - drága lesz és orosz

Hiába kérdezzük hónapok, évek óta a kormány, az MVM és a Paksi Atomerőmű különböző illetékeseit arról, hogy mikorra várható a bővítés tenderkiírása, mennyibe fog szerintük kerülni, milyen megtérülési számítások vannak mögötte, hogyan fogják finanszírozni - a válasz mindig néma csend, vagy süket mellébeszélés. Nem számítottam sokkal többre ma reggel sem, amikor negyed 8-kor Rebecca Harms-szal, az EP zöld frakció társelnökével, Szél Bernadett LMP-s képviselővel, és egy tucatnyi kollégával beültünk a kisbuszba, hogy látogatást tegyünk az erőműben, és találkozzunk a bővítésre létrehozott MVM Paks II. projektcég vezetőségével.

Lezárjuk? Kinyissuk?

Maga az üzemlátogatás nagyjából a szokásos menetrendben zajlott, megnéztük a 4-es blokk vezérlőtermét, a turbinacsarnokot illetve a 3-as blokk reaktorcsarnokára is rápillantottunk. Közben sokat beszélgettünk a 2003-as üzemzavar elhárításának állásáról (az ugye mindenkinek megvan, hogy a sérült üzemanyagkazetták még mindig ott fekszenek a pihentetőmedencében, és a közeljövőben kerül sor az Oroszországba szállításukra.) Összegeket, ahogy korábban, most sem hallottunk, "mindent fedez a biztosítás és a kártérítés" hangzott el a konzerv válasz - bár egy félmondat arra is utalt, hogy némi saját forrás is benne van, azaz paksi pénz, azaz állami, azaz közpénz, de erről nem tudhattunk meg többet. Üzleti titok. Itt szólok, adófizetőként ez az én üzletem, az én titkom is.

Oroszországban a lehető legjobb helyen lesz amit kiszednek, garancia van rá, kollégák jártak kint, ellenőrizték is. A kérdésre, hogy hol jártak a kollégák, ahol a minden rendben van, nem tudtak választ adni. Én tudok: minden valószínűség szerint Majakba kerül a cucc, ahol a minden rendben levéstől elég távoli állapotok uralkodnak. Ahol Oroszországon belül a legmagasabb a rákos megbetegedések aránya, és ahol az átlagos 70 évvel szemben 45-47 év a várható élettartam.

Majak - ahol a 2003-as üzemzavar szemete landol (forrás: wikimedia commons)

Az igazi csemege azonban a látogatást követően a projektcég vezetőségével való találkozón várt ránk. Rövid vita után, hogy vajon a látogatást követően van-e jogunk Budapesten sajtótájékoztatót tartani a tapasztalatainkról, rátértünk a lényegre. Hogy mennyibe fog kerülni a bővítés, miből fogják finanszírozni, milyen BMR (belső megtérülési ráta)-számítások állnak a projekt mögött, milyen átvételi áramárral kalkulálnak, stb. És ugyan semmilyen kézzelfogható információt nem osztottak meg velünk, de ami elejtett megjegyzésekből kiderült, az is elég izgalmas.

1. Mennyibe fog kerülni?

Nincs, vagy nem hajlandók megosztani velünk kalkulációikat a várható árra. Az összehasonlítás végett Nagy Sándor projektcég igazgató által emlegetett török illetve Egyesült Arab Emirátusok-beli atomerőmű-építések 20-30 milliárd dollárba kerülnek, valamivel nagyobb kapacitásra, mint amit Pakson beépíteni készülnek (bár arra sem tudnak választ adni, hogy mennyit is szeretnének építeni - pedig nagyon nem mindegy, hogy 2000 vagy 3200 MW nehezen szabályozható nukleáris kapacitást kell majd kezelni a rendszerben). Ez alapján inkább 4000 milliárd forint körülre lőhetők be a költségek, mint a korábban emlegetett 1500-2000-3000 milliárdra, de a felső érték 6000 milliárd körüli, ami egybecseng a Roszatom egyik vezetőjének egy interjújában emlegetett számmal.

2. Mikor lesz tenderkiírás?

Ezt ezúttal sem voltak hajlandók elárulni, ahogy korábbi írásbeli kérdésemre sem. Összevetve ezt Orbán Viktor szavaival, hogy végső stádiumban vannak az egyeztetések, némi disszonanciát tapasztalunk. 6 hónap múlva mindenesetre választás, és valószínűnek tűnik, hogy addig ezen túl szeretnének esni. De most még nem látnak ilyen messzire (6 hónap) előre. Átláthatóság, tervezhetőség, nyilvánosság mindenek előtt. Ha fél évre előre semmi biztosat nem is bírnak mondani, azt mindenesetre tudják, hogy 2050-ben biztosan az atom lesz a legjobb megoldás a magyar energiagondokra.

3. Hogyan fogják finanszírozni?

Ebben legalább valami viszonylag határozottat hallottunk: az építésre és a finanszírozásra együttesen kívánnak tendert kiírni. Az építő tehát a finanszírozást is a projekt mellé kell, hogy rakja. Ez legalább tiszta beismerése annak, hogy erre Magyarországnak nincs pénze. Viszont rögtön következik belőle két probléma. a) A finanszírozásra vonatkozó szándékot kizárólag az orosz fél fogalmazta meg eddig. Azaz ezzel a kritériummal lényegében feleslegessé válik a tenderkiírás, oda lehet adni az oroszoknak a boltot. Esetleg a később bejelentkezett kínaiak ajánlhatnak hasonló konstrukciót, más ilyesmivel nem nagyon operál. Az oroszoknak viszont van tapasztalatuk az ilyen BOO (Build, own, operate) konstrukciókban, például a török erőmű kapcsán. Csakhogy ez orosz tulajdont jelentene a magyar villamosenergia-termelés (bővítés után) 60-70 %-át biztosító paksi atomerőműben. Ennyit az energiafüggetlenségről. b) Ahhoz, hogy az oroszok ezt felajánlják, biztosítékra van szükségük a megtérülésre. Ezt pedig leginkább a garantált áras átvétel jelentheti, amelyet az EDF által vezetett konzorcium a brit Hinkley Pointnál is alkalmaz a közelmúltban a brit kormánnyal kötött megállapodás alapján. A találkozón Nagy Sándor kijelentette, hogy egyetértenek a brit megoldással, és ők is szeretnének egy ilyen "contract for difference" típusú megközelítést. A garantált ár, ami a megtérülést biztosíthatja, Nagy-Britanniában 92 font/MWh, Kaderják Péter mai HVG-s interjújában ugyanezt 100 euro/MWh körülre teszi Magyarországon. Ez a mostani paksi áramár háromszorosa, az átlag átvételi ár kétszerese. Azaz durván, becslések szerint akár 50%-kal felfelé lökné az fogyasztói áramárat. Ha csak a kormány le nem nyeli - akkor adófizetőként fizethetjük ki. Ennyit a rezsicsökkentésről.

Hinkley Point - ők már kibulizták a dupla árat, itthon még csak készülnek rá. (forrás: powerstationeffects.co.uk)

A mai látogatásnak tehát mindenképpen volt értelme. Ha arról nincs is szó, hogy végre nyíltan elkezdjünk beszélni a paksi bővítésről, de sok-sok kérdéssel annyit mindenesetre elértünk, hogy a létező szocializmuson edződött füllel a sorok közül, vagy elejtett megjegyzésekből már ki lehet hámozni néhány igen valószínű fejleményt az új blokkokról. Sűrű még a homály, de a fátyol egy pillanatra fellebbent egy-két, eddig szigorúan titkolt részletről a paksi bővítés kapcsán. Annyit látunk, hogy várhatóan drága lesz, és orosz, és végső soron a fogyasztók fogják megfizetni, durván emelkedő villanyárak, vagy adó formájában. Nem csoda, hogy eddig sem szívesen beszéltek erről. Az információk java pedig még hátra van. A titokzatoskodásból ítélve azok sem lesznek jobb hírek.

Foglyul ejtett tüntetők és az adott szó „hitele” - október 23-ról

A tegnapi megemlékezés és tüntetés kapcsán a legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy nem erről volt szó. Sajnos azonban több is történt annál, minthogy valakik nem tartották be a lefektetett, általuk is jóváhagyott játékszabályokat. A felek megegyeztek ugyanis abban, hogy nem „bántják” egymást, nem illetik kritikával az ellenzéki megállapodást, politikai barátként és szövetségesként tekintenek egymásra.

Ehhez képest mi történt? A beszédek egy része semmi mást nem „csinált”, mint az előzetes megegyezést felrúgta, az érintett megszólalók pedig kieresztették régóta igen nagy becsben tartott politikai egójukat, és engedve a színpad varázsának pillanatok leforgása alatt veszélyeztetni kezdte azt, amiért ma minden demokrata dolgozik: a kormányváltást. Idézek a nyolc párti egyeztetés memójából: „beszédekre vonatkozó kritérium: - ami ne legyen a beszédekben: ne egymást kritizáljuk, ne egymásnak üzengető ellenzéki politikusokat lássunk a színpadon, nyílt konfrontáció nem lehet a színpadon, ne beszéljünk választási együttműködési kérdésekről. Ezen kívül mindenki arról beszél, amiről szeretne.”

Hogy ki tartja magát egy megegyezéshez és ki nem, az minősíti a szereplőket. Nem állítom, hogy bárkit meglephetett, hogy vannak szereplők az ellenzéki oldalon, akikben egy viszonylag szimpla kérdésben sem lehet megbízni, akik tíz percnyi dicsőségért felrúgnak bármilyen megegyezést, akik egy kis taktikai előnyért hajlandók stratégiai veszteséget okozni az egész ellenzéknek.  

Ezek a politikusok nem az országhoz, hanem saját híveiknek és Facebook-kommandójuknak beszéltek. Foglyul ejtették a tüntetőket, az ünneplő tömeget. Ők ugyanis nem erre az eseményre váltottak jegyet, ők nem a konfliktusnövelésében, a feszültségkeltésben, a már lezárt viták újranyitásában érdekeltek. Az előbbiekben érintett politikusok tegnap leginkább saját szubkultúrájukhoz szóltak, nem azokhoz a milliókhoz, akiknek elegük van az orbáni korrupt világból a szociális válság mindennapjaiból, és akik ma bizonytalanok, mert azt látják, hogy másoknak az összefogás politikai rehabilitációs munkát jelent.

Lehet hivatkozni arra, hogy ezren skandálták azt, hogy „összefogás” – a több tízezerből. Egyrészt az összefogás megszületett, hiszen a demokrata ellenzéki oldal vezető pártjai október 22-én egy ígéretes és fontos megállapodást kötöttek. Immáron „választási megállapodás rögzíti, hogy az ország mind a 106 választókerületében a demokratikus összefogás állít jelöltet: egységes arculatban és az összefogás üzenetével szólítjuk meg a választópolgárokat. A megállapodás szerint az MSZP 75, az Együtt-PM 31 helyen állít jelöltet, így minden kormányváltó voks az ellenzéki szövetséget támogatja és Orbán Viktor menesztését készíti elő”.

Az összefogás tehát megszületett, az Együtt-PM és az MSZP döntéshozói felelős és bölcs döntést hoztak akkor, amikor a politikát nem saját ambícióikra szűkítették le (még jó!, bár mindenki így gondolkodna), hanem az ország érdekét és a szavazatok maximalizálását tartották szem előtt. Az Együtt-PM átadott választókerületeket az MSZP-nek a DK-bevonása érdekében, a szocialisták pedig magukra vállalták a helyzet megoldását. És meg is tették ajánlatukat a DK-nak, amely parlamenti helyeket, frakciót biztosított volna Gyurcsánynak. Ezt a megállapodást Gyurcsány Ferenc rúgta fel, ő nem kívánt együttműködni a két vezető ellenzéki párttal.  Mint kiderült csak az MSZP és mi kívántuk a helyzetet megoldani, a DK inkább asztalt borított. És lássunk világosan, emögött asztalborítás mögött egyetlen cél lebegett: még néhány plusz parlamenti hely megszerzése. Gyurcsány nem az összefogás vagy a kormányváltás érdekében balhézik, a cirkusz csupán néhány DK-s képviselő parlamenti székéről szól. A DK pár bársonyszéke árát tegnap az egész ellenzékkel akarta megfizettetni. Úgy vannak Gyurcsány és pártbéli hívei az összefogással, hogy ha bent vannak, akkor van és létezik, ha nincsenek benne, akkor hekkelem és de facto letagadják, hogy létrejött. „Nem szándékoznak februárig semmiképpen megállapodni, mert előbb növelni akarják a népszerűségüket.” – mondotta Juhász Péternek egy DK-s politikus.

És vissza a skandáláshoz: emlékszünk még arra, amikor anno egy október 23-a alkalmával Göncz Árpád beszédét megzavarták. Remélem, a demokrata oldal nem jut el oda, hogy hagyja magát befűtetni mások által mások politikai érdekeiért, és rendszert csinál abból, hogy megzavarja egy békés, ellenzéki tüntetés egyik felszólalóját, aki éppen a minap kötött választási megállapodást az összefogásra. Nem foglalkoztat az, hogy szervezett volt-e a skandálás. Maradjunk inkább a tervezett spontaneitás leírásánál. Megtörtént.

Ahogy az is, hogy volt olyan felszólaló, aki meg sem várta Mesterházy Attila beszédét. Megrakta a tüzet, ő onnantól hazament, egyétek meg, amit nektek kifőztem. Nem esszük meg, ezt azt országot, a változást akaró polgárait, a reménykedőket nem lehet újra és újra cukkolni politikai one man show-kal.

„Miniszterelnök úr, szégyellje magát, és ha maradt még valamicske Önben a régi demokrata énjéből, kövesse meg a nemzetet és kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól, akik a magyar nemzetnek éppúgy teljes jogú tagjai, mint az Ön hívei!” – olvashatjuk Bajnai Gordon, ma Orbán Viktornak címzett levelében. Minden sorával egyetértek, ezt a polgárháborús logikát sürgősen magunk mögött kell hagyni. Ehhez pedig az kell, hogy az adott szó ismét jelentsen valamit. Ez a tegnapi nap üzenete, kormányváltásra fel!

Csalók a napfényben

Az atlatszo.hu által is kifogásolt napenergiás pályázatok elérhető nyertesei közül jónéhányan nem csupán múlttalan, tapasztalattal nem rendelkező cégek, de számos pályázat, amelyet különböző cégek, különböző helyszíneken, különböző műszaki tartalmú projektekre adtak be, különös módon fillérre azonos beruházási összeget tartalmazott, és még különösebb módon fillérre ugyanannyi támogatást kapott. Tehát nem csak a pályázatok készültek vélhetőleg fénymásolóval, de a döntések is (klikk a képre a teljes táblázatért).

Orbán paksi homokozója

Az idiotizmus szemmel láthatólag a magyar energiapolitika vezérfonalává vált. Nem elég a rezsicsökkentési őrület, amely amellett, hogy nem azokon segít, akik tényleg rászorulnak, hanem a sokat fogyasztó, pazarló, magas keresetű háztartások szekerét tolja meg a legjobban, még évtizedekre szóló károkat is okoz a hazai energiaszektorban. A különadók, a különböző sarcok, a rezsicsökkentés, a beruházási rátát az amortizáció szintje alá tornászták a szektorban, amiből elkerülhetetlenül az infrastruktúra leépülése, az ellátási színvonal és az ellátásbiztonság csökkenése fog származni. Ráadásul a csökkentés nem csökkentés, hiszen az árat ugyanúgy megfizetjük - csak éppen az intézményi felhasználók radikálisan emelkedő energiaköltségeinek fogyasztói árakban való érvényesítése révén. Magyarán semmit nem takarítunk meg a rezsicsökkentéssel, ezzel a semmivel viszont sikerül tönkre vágni az emelkedő energiaárakat kitermelni képtelen hazai kis- és közepes vállalkozásokat, és lerohasztani a hazai energiahálózatokat. Ez a Fidesz csodafegyvere.

De Orbán a magyar politika cirkuszi porondjának Eötvös Gáboraként, amikor már azt hisszük, hogy ennél nincs lejjebb, örömmel felkiált: "Van másik!" Van még agyatlanabb, még megalapozatlanabb, még ijesztőbb, még amatőrebb terve.

Ma jelent meg a hír a kormany.hu portálon a V4-ek találkozójáról, amely szerint a magyar miniszterelnök a következőket nyilatkozta a találkozó kapcsán:

"Minden országnak joga van ahhoz, hogy az energiaszükségletét a saját maga által összeállított forrásokból nyerhesse - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ezért azt várják az Európai Uniótól: ne gátolja, hanem segítse a közép-európai nukleárisenergia-kapacitás növelését. Ez azt jelenti, hogy nem szabad túlszabályozni e területet, és újra kell gondolni az energetikai beruházások állami támogatásának kérdését is, mert "úgy látjuk, hogy itt a nukleáris energiát diszkriminálják" - mondta."

V4 kerekasztal (fotó: kormany.hu, Botár Gergely)

Ez két mondat sok oldalnyi kérdést vet, fel itt csak a legfontosabb problémákról.

1.El kéne dönteni, hogy a paksi bővítést azért akarjuk-e, mert állítólag olcsó áramot termel, vagy valami másért. Ha olcsó áramot termel, akkor piaci alapon meg kell állnia a lábán, ergo semmi szüksége nincs állami támogatásra. Az, hogy Orbán most arról beszél, hogy adhassanak állami támogatást az atomenergiának, az annak a beismerése, hogy másképp az nem rentábilis - azaz korántsem olcsó. Hanem drága. Ezt a tényt egyébként nagyjából mindenhol látják Európában. Ezért küzd a jelenlegi piaci ár kétszeresét jelentő 100 font/MWh fix árért a tervezett brit atomerőmű beruházója, ezen veszekszik a mohovcei szlovák és a temelíni cseh atomerőmű a kormányokkal, hogy 30-40 eurós piaci árat szintén közel kétszeresen meghaladó 65-70 eurós rögzített tarifával dolgozhassanak, mert tudják, az atomerőművi áram minden, csak nem olcsó. Köszönjük Orbán Viktornak, hogy ezt most ő is nyíltan beismerte, csak az a kérdés marad még nyitva, hogy akkor mi a fenének Magyarországnak egy, a magyar GDP 10 százalékát elvivő megaberuházásban egy piacinál drágább áramot termelő erőművet építeni.

2.Az atomenergiát nem diszkriminálják. Piaci versenyben, egyenlő feltételek közt kéne megállnia a helyét. Ez egyre kevésbé megy, tanúbizonyság rá, hogy alig van atomerőmű-beruházás Európában, ami van, az is egyre botrányosabb, az eddig említetteken túl a francia Flamanville és a finn Olkiluoto kálváriája intő példa lehet. Az atomenergiát nem az EU, vagy gonosz külföldi hatalmak diszkriminálják, hanem az őrületes, és egyre növekvő költségei, a versenyképessége csökkenése, a nukleáris hulladék elhelyezésének megoldatlansága, a biztonsági aggodalmak, és a robbanásszerűen fejlődő megújulók. A valósággal lehet harcba szállni, és ebben a kormánynak jelentős tapasztalata van, de ettől ez még viszonylag egyértelműen a falra kenődéshez vezet belátható időn belül.

3. Pláne nem gátolja az EU a nukleáris energiát. Ez épp egy olyan terület, ahol az átlagnál jóval nagyobb a tagállami hatáskör kiterjedése. Az EU - lévén atomenergiát használó, és azokat elutasító országok közössége - azon az állásponton van, hogy erről döntsenek az egyes tagállamok. Az Euratom arra szolgál, hogy azok, akik viszont használják, hangolják össze tevékenységüket, osszák meg tapasztalataikat, és közösen erősítsék a létesítmények biztonságát.

4. Ezzel pedig el is érkeztünk a szabályozás kérdéséhez. Az a kormány, amelyik Fukusima, a hazai vörösiszapkatasztrófa, a 2000-es tiszai ciánszennyezés, a 2003-as paksi üzemzavar tapasztalataival a háta mögött úgy látja, hogy a helyes irány a túlszabályozás lazítása, azaz az ellenőrizhetőség lazábbá tétele, az olyan fokú felelőtlen gondatlanságot követ el, ami számomra a hazaárulás határát súrolja. Két évvel Fukusima után a szabályozás lazításáról beszélni olyan, mint a Titanic katasztrófája után a mentőcsónakok férőhelyeinek csökkentését szorgalmazni a hajózásban. Közvetlen üzleti érdekekkel rendelkezőkön és fantaszta ámokfutókon túl nem tudom, kinek juthat eszébe. És miért gondolja, hogy népszerű lesz.

5. Mert hogy nem lesz az. Épp ma posztolta Szilágyi Laci a közös blogsorozatunk legfrissebb epizódját, amely egy Medián felmérést mutat be (és bemutathatna 2 évvel ezelőtti Ipsos és Medián kutatásokat is), amely szerint az oroszok által kivitelezett paksi bővítést a magyar lakosság kétharmada elutasítja.

6. Végezetül: egyetlen országot sem fosztanak meg attól a jogától, hogy az energiaszükségletét a saját maga által összeállított forrásokból nyerhesse. Mindenki szabadon választhat, hogy merre halad. Van aki felismerve a XXI. század irányait, az energiaszektor fejlődését, egy fenntartható, rugalmas, decentralizált rendszer kiépítésén munkálkodik. Olyan lúzerállamok tartoznak ide, mint Dánia, Svédország vagy Németország. És van, aki semmit sem tud, csak azt, hogy ő mindent tud, és szakmai érveknek, realitásoknak, számoknak fittyet hányva egy őrült politikai vízió szolgálatába kényszeríti az energiapolitikát, jó előre megágyazva újabb évtizedes kudarcoknak. Ezt hívják unortodoxiának.