Jávor Benedek
blogja

Paks2 öt éve: a bukás históriája

Ma öt éve, 2014 januárjában állapodott meg Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal a paksi bővítés orosz megvalósításáról. A váratlan fordulat (még néhány hónappal korábban is nemzetközi tenderről beszélt a kormányzat) óta eltelt öt év elég hosszú idő, hogy visszatekintsünk kicsit: mit is ígért Orbán Viktor az országnak Paks2-ről, amikor a meghökkent közvéleményt kellett győzködnie arról, hogy még jobban függővé tenni Oroszországtól a magyar energiapiacot jó ötlet. Az akkori nyilatkozatokat és kormánypárti újságcikkeket olvasgatva ma is szinte eufórikus hangulatba kerülhetünk, az „évszázad üzlete” csodálatos vízióként jelenik meg a kormány előadásában, ami már-már valószerűtlenül előnyös Magyarország számára.

Öt év után  ez a csodálatos vízió sajnos szertefoszló délibábnak, egyszerűbben mondva hazugságnak bizonyult, a már-már valószerűtlenül előnyös paksi paktumról, amelyet Moszkvában aláírtak, pedig kiderült, hogy szinte egyetlen elemében sem igaz.

2014 januárjában, három hónappal a választások előtt azzal kecsegtették a magyar választópolgárokat, hogy Paks2 ideális esetben már 2023-ban termelni fog. Akkori árfolyamon 3600 milliárd forintra becsülték a beruházás költségeit, amit döntően egy „páratlanul előnyös” orosz hitelkonstrukcióból kívántak finanszírozni. Lázár János több ízben külön kiemelte, hogy a Roszatom erőműve nem csak élvonalbeli technológiai színvonalat képvisel, de Paks2 kiégett fűtőelemeit majd visszaszállíthatjuk Oroszországba , és a beruházásban 40 százalékos magyar beszállítói részarányt garantálnak , ami rendkívüli mértékben felpezsdíti majd a magyar gazdaságot. Az erőműben termelt környezetbarát, „olcsó áram” pedig nem csak a lakossági energiaköltségek leszorítását teszi majd lehetővé, de a magyar gazdaság versenyképességét varázsütésszerűen fogja növelni. Arról is beszéltek, hogy Paks2 az, ami a magyar szuverenitást és energiafüggetlenséget egyik pillanatról a másikra megteremti (igaz, azóta az erről szóló kormányzati közleményt törölték). Az akkor épp kormánypárti Magyar Nemzet publicistája az ötvenes évek agitpropkáinak hangvételét idézve egyenesen arról értekezett, hogy ő belenézett Putyin szemébe, és látta, hogy ez nekünk mind jó lesz. 

Öt év után mindezzel szemben a valóság az, hogy mára nettó három év késést sikerült összeszednie a projektnek, a jövőt illetően pedig már senkinek nincsenek illúziói. 2030 előtt már a kormány sem nagyon számol Paks2 indulásával, de hogy a sorozatos tervezési, engedélyezési és közbeszerzési szerencsétlenkedés végén ténylegesen mikor is indulhat el a termelés, arról halvány elképzelések sincsenek. A költségek csupán a forint árfolyamromlásának köszönhetően mára 4000 milliárd forintra nőttek, de ha a tényleges költségeket akarjuk megbecsülni, a kamatterheket, a járulékosan szükséges rendszerfejlesztési beruházásokat és az időbeli csúszásból fakadó költségnövekedést is beleértve, akkor aligha számolhatunk 6000 milliárd forintnál kisebb költséggel. A „páratlanul előnyös” orosz hitelről kiderült, hogy annyira rossz, hogy már a kormány is csak azt keresi, hogy hogy tud kibújni belőle, de a magyar fél számára végtelenül előnytelen feltételek miatt képtelenség kiszállni belőle. A világszínvonalú technológia tulajdonképpen még nincs megtervezve az EU-s előírásoknak megfelelően, ezért Finnországban például simán visszadobta a hatóság a terveket, az oroszok úgy gondolták, hogy majd menet közben rajzolgatják őket, aztán csak lesz valahogy. Az oroszországi referenciaerőműveket sorozatos építési bakik sújtották, az első elkészült blokkot Novovoronyezsben a hálózatra kapcsolás után két héttel le kellett állítani, mert elromlott a generátor. A kiégett fűtőelemek visszaszállításának lehetősége már 2015-re kikerült a szerződésből, úgyhogy azokat majd az erőmű területén kell tárolni évtizedekig – erre vonatkozó tervek, engedélykérelmek azonban a mai napig nem készültek, ahogy költségbecslések sem. A magyar beszállítói részarányról a kormány vadul hallgat, de nagyon optimista számítások szerint talán a 10 százalékot érheti el, azaz a beruházás szinte mindenhol konjunktúrát fog hozni Oroszországtól Németországon és Franciaországon át az USA-ig, csak éppen Magyarországon nem tesz hozzá semmihez semmit. Ami munka mégis leeshet magyar vállalkozóknak – betonozás, útépítés, földmunkák, kőszállítás, más high-tech tevékenységek – azt maradéktalanul elviszi majd a széles értelemben vett Orbán és Társai Kft., Mészáros Lőrincestül, Orbán Győzőstül. Az olcsó áramról kiderült, hogy az összes szóba jöhető megoldás közül, a megújuló forrásoktól és energiahatékonyságtól az áramimporton át a gázalapú energiatermelésig, a paksi bővítés messze a legdrágább opció, talán az versenyezhetne vele költségben, ha húszezresekkel fűtenénk a Mátrai Erőművet (igaz, Mészáros Lőrinc tulajdonosnak a mi közpénzünkből ott erre is telne). Ezek a költségek pedig valóban hatni fognak a magyar versenyképességre: most építjük meg sokezermilliárd forintból a 21. századi Magyarország egyik legnagyobb versenyhátrányát. A környezetbarátság eredményeképp a Duna vize rendszeresen túlzott hőterhelésnek lesz kitéve, arról pedig, hogy ezt miképp kívánják kezelni, már idén nyáron ízelítőt kaptunk, amikor a meglevő erőmű leállítását úgy kerülték el, hogy bürokratikus trükkök sokaságával „hűtötték le” papíron a Dunát, hogy ne lépje át a mért vízhőmérséklet a leállítást kikényszerítő 30 fokos határértéket, a hatóságok lelkes asszisztálása mellett.

A szuverenitásról talán annyit, hogy amikor Oroszország alig fél évvel a paksi paktum aláírását követően elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, majd nekiállt Kelet-Ukrajnát polgárháborús övezetté alakítani, a magyar diplomácia egy kis kezdeti gyáva sunnyogás után, egyedüliként Európában, beleszállt Ukrajnába, időlegesen elzárva, és csak komoly nemzetközi nyomásra újranyitva az oda vezető gázvezetéket, és blokkolva az ország euroatlanti közeledését.

Bármely más projektnél ennyi hazugság, tévedés, ostobaság, alkalmatlanság és hiba után világos lenne, hogy valakik szörnyű bűnt követtek el, amikor elköteleződtek mellette, ezeket sürgősen felelősségre vonnák, a szerződéseket pedig azonnali hatállyal felbontanák, hogy mentsék, ami még menthető. Kedves kormány, kedves miniszterelnök úr, kedves kormánypárti publicisták: nem Vlagyimir Putyin szemébe kellene belenézni, hanem a magyar társadaloméba, és bevallani, hogy ostobák voltunk, vagy gonoszak, mindegy is most már, de hibát követtünk el, a következőkben pedig mindent elkövetünk, hogy minimalizáljuk az általunk okozott károkat. A szerződéseket rögvest felbontjuk, a nagy mellényünket az oroszokkal várható jogviták levezénylésére irányítjuk át, Magyarország számára pedig holnaptól nekiállunk egy fenntartható, költséghatékony, álláshelyek sokaságát létrehozó, a hazai vállalkozókat helyzetbe hozó, a háztartásoknak jelentős rezsimegtakarítást hozó, megújuló és energiahatékonyság alapú energiarendszer kiépítésébe. Mert az idő valóban szorít, és mi, magyarok nem érünk rá még öt évet ezzel az elbaltázott atomerőművel szerencsétlenkedni.

Rabszolga-törvény és politika

A Financial Times mai száma a magyarországi tüntetések kapcsán az egész, bevándorlóellenességgel fűszerezett német-közép-európai gazdasági modell válságáról ír. A lap idézi Milan Nic-et a Német Külügyi Tanácstól, aki szerint az egész, a német gazdaságot kiszolgáló, olcsó közép-európai munkaerőn alapuló rendszer elérte a korlátait. Magyarországon - teszem én hozzá, az alacsony bérek miatti elvándorlás következtében is - a munkaerőhiány olyan mértéket öltött, hogy egyszerűen a fejlődés akadályává vált. De a többi régiós országban is, ha messze nem is a magyar szinten, de korlátozza az országok gazdasági lehetőségeit. A bevándorlásellenességnek a politikai identitás középpontjába állításával pedig kizárták a helyzet vendégmunkások útján való enyhítését - bár ebben nagy különbségek vannak, Lengyelország például éppen ebbe az irányba nyitott, és ma már 1-2 millió ukrán vendégmunkás dolgozik az országban.

Ebben a helyzetben szerintem nyilvánvaló, hogy a magyar kormány előtt alapvetően három út áll.
1. Felülbírálni a bevándorlással kapcsolatos, a Fidesz-tábort alapvetően összetartó álláspontot, véget vetni a hangulatkeltésnek, és Lengyelországhoz hasonlóan külföldről érkező munkaerővel megerősíteni a magyar gazdaságot. Ennek politikai kockázata óriási, az elmúlt három év teljes politikai programját kéne kukázni, ráadásul a legtöbb valódi kérdésben, pláne a rabszolga-törvény ügyében a Fidesz-tábor nagyon megosztott, és jelentős része kormánykritikus állásponton van. Csupán azért tart ki Orbán mellett, mert benne látja a garanciát a fenyegetőnek gondolt bevándorlás megfékezésére. Ha ezt megkérdőjelezik, a tábor menthetetlenül porladni kezd, és mind nagyobb és nagyobb darabjai hasadnak le. Ennek az irányváltásnak a lehetőségét a Fidesz maga zárta el maga elől.
2. Kisajtolni mindent a meglevő munkaerőből. Ha a gazdasági modell alapja az olcsó és kiszolgáltatott munkaerő, a kaszárnyakapitalizmus, amit cinikus módon "munka alapú társadalomnak" kereszteltek el, akkor ideológiailag és gyakorlatilag is beleillik a képbe ez a fajta kényszerdolgoztatás. Annál is inkább, mert ezzel a modellel soha nem fogjuk tudni hazahozni a már távozott több mint félmillió embert, sőt további veszteségekre kell számítanunk. Ha pedig se hazahozni nem tudjuk a távozottakat, sem befogadni nem akarjuk a külföldieket, akkor egyetlen tartalék maradt: a meglevő munkaerő fokozódó kizsákmányolása. Ez történik most, és ezért helyes, amikor az ellenzék épp a rabszolga-törvény ügyét választotta a rendszerrel szembeni ellenállás kiindulópontjának, mert ez valóban a rendszer lényegéhez tartozik hozzá, eltörlése pedig a rendszer alapjait kezdené ki. 
3. Végül persze van egy harmadik út is. A gazdasági modell felülbírálása, magasabb hozzáadott értékű, magasabb jövedelemtermelő képességű munkafolyamatok meghonosítása, a tudásalapú, innovációvezérelt gazdaság és társadalom felé való elmozdulás. Csakhogy ezt az irányt ismét politikai kockázatok teszik járhatatlanná Orbánék számára. Egy ilyen berendezkedés elsősorban az oktatásba és a humán tőkébe való intzenzívebb befektetést igényelne, amely magasabb béreket eredményezve az elvándorolt honfitársaink hazacsábítását is elhozhatná. Csakhogy ami gazdaságilag egy tudáson, vállalkozókedven, autonómián, cselekvésen alapuló modell, annak tagjai politikailag is ilyen igényeket fognak megfogalmazni. Az autokratikus, a hatalom társadalom feletti teljes kontrollján alapuló politikai modell csak egy hasonló struktúrájú gazdasági berendezkedésre támaszkodva tud stabil maradni. Orbán autokratikus rezsimje elválaszthatatlanul függ össze a hasonlóan elnyomó, futószalag-kapitalizmussal.

Mindebből világosan következik: a rendszerrel szembeni ellenállásnak a gazdasági berendezkedéssel, a gazdasági elnyomással szembeni ellenálláson kell nyugodnia. Az elhibázott politikai döntések által kikényszerített rabszolga-törvény a politikai rendszer kikezdésének is legfontosabb talapzata és támadási felülete kell hogy legyen, és ezen keresztül lehet a politikai jogok korlátozásával szemben is eredményesen harcolni. Az ellenzéknek továbbra is rabszolga-törvényt kell a fókuszban tartani, és - az egy ponton túl egyébként elkerülhetetlen - választástechnikai egyeztetések, vagy - az egyébként maradéktalanul indokolt - jogállamisági kritika előtt ennek mentén kell szerveznie az ellenállást. Ez a rendszerrel szembeni igazi harc. Erről kell beszélni a társadalomnak, ennek kell az üzenetnek lennie. És aztán persze meg kell állapodni a választásokon való együttes fellépésről és helyre kell állítani a jogállamot. De a sorrendet nem lehet megfordítani.

Ukrán válság: a hazát vagy a hatalmat választja Orbán?

A Kercsi-szorosban kibontakozott orosz-ukrán konfliktus az orosz „lopakodó terjeszkedés” egyértelmű példája. Határozott nemzetközi reakció nélkül tovább tágítja Oroszország mozgásterét, erodálja a nemzetközi szabályokat, destabilizálja Ukrajnát, és gyengíti az euroatlanti szövetségi rendszer erejét és hitelességét. Célzott és erős szankciós lépésekre van szükség, hogy Vlagyimir Putyin világos üzenetet kapjon: nem mehet tovább. Magyarország nem sunnyoghat, és pláne nem állhat Moszkva mellé ebben az ügyben. Orbán Viktornak döntenie kell, melyik ligában játszik. Magyarországnak pedig döntenie kell, hogy vele tart-e az átigazolási szezonban keletre.

• Orosz katonai hajók a napokban feltartóztattak és elfogtak három járőröző ukrán katonai vízijárművet (két naszádot és egy vontatóhajót) a nemzetközi vízi útként elismert Kercsi-szorosban, amely az Azovi-tengert köti össze a Fekete-tengerrel
• Az akció az orosz-ukrán konfliktus eszkalációját jelenti, beismerten a reguláris orosz haditengerészet hajtott végre akciót az ukrán hadsereggel szemben
• Oroszország nem csak a Nyugatot teszteli az akcióval, de a kelet-ukrajnai háborúban is lépéselőnyre tehet szert, és destabilizálhatja Ukrajnát
• Az EU-nak és a NATO-nak egyértelművé kell tenni, hogy nem nézi tétlenül az újabb és újabb orosz manővereket, ha nem akar később sokkal nagyobb árat fizetni Putyin megállítása érdekében
• Magyarország pedig válaszúthoz érkezett: a hintapolitikák ideje lejárt, lassan valamelyik oldalon ott fogunk maradni. A magyar hagyományt megtörve ezúttal nem az agresszorok és a vesztesek mellett kéne lehorgonyoznunk.

A Kercsi-szoros jelentősége nem csak abban rejlik, hogy az ezen keresztül (a nemzetközi jogot megsértve) épült híd köti össze a 2014-ben megszállt Krím-félszigetet Oroszországgal. A szoros által a Fekete-tengerrel összekötött Azovi-tengernél található Ukrajna két fontos kikötője, Mariupol és Bergyanszk. A szoros blokádjával Oroszország súlyos gazdasági károkat tud okozni Kijevnek, lényegében orosz beltengerré tudja változtatni a két ország között megosztott Azovi-tengert, és néhány lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy Mariupol térségén keresztül szárazföldi kapcsolatot teremtsen a szakadárok által ellenőrzött (lényegében orosz bábállamként működő) Kelet-Ukrajna és a Krím között. A mostani akció tökéletesen beleillik a „lopakodó terjeszkedés” orosz stratégiájába. Eképpen tesztként is értelmezhető, hogy vajon meddig lehet elmenni Ukrajnával és a nyugati szövetségi rendszerrel szemben. Ezúttal nem ismeretlen hovatartozású „fura zöld emberkék” képében van jelen Oroszország a konfliktusban, hanem reguláris haderejével.

A Kercsi-szoros (forrás: index.hu)

Azokra a felvetésekre, melyek szerint csupán ukrán politikai játszmáról van szó, amelynek célja a tavaszi ukrán elnökválasztás elhalasztása, az ukrán parlament egyértelmű választ adott. A Verhovna Rada, amely a magyar parlamenttel szemben szemmel láthatólag valódi demokratikus ellenőrzést gyakorol a hatalom felett, csupán a keleti ukrán területekre, és csak 30 napra hagyta jóvá a Porosenko elnök által bevezetni javasolt különleges jogrendet („hadiállapotot”), és egy füst alatt ki is írta márciusra az elnökválasztást.

Ebben a helyzetben az orosz terjeszkedési politikával szembeni egyértelmű, és határozott üzenetre és fellépésre van szükség az EU-tól és a NATO-tól, és ebben Magyarországnak világossá kell tennie, melyik oldalon áll.

1. Az Oroszországgal szemben fennálló jelenlegi szankciókat további határozott és célzott elemekkel kell kiegészíteni, érzékeny veszteségeket okozva Oroszországnak, és egyértelműen megfizettetve az agresszív lépés árát.
2. Aki a jelenlegi helyzetben egyáltalán felveti a szankciók feloldását, ahogy a magyar kormány az elmúlt időszakban többször is tette, az egy katonai agressziónak kitett országot szúr hátba, és orosz érdekeket szolgál.
3. A NATO-nak világossá kell tennie, hogy nem nézi tovább tétlenül Ukrajna leszalámizását.
4. Ukrajna számára nem csak az Oroszországgal szembeni biztosítékokat kell megadni, de válaszlépésként fokozni kell az országnak nyújtott támogatást, és lépéseket kell tenni az euroatlanti integráció felgyorsítása érdekében. Ezen keresztül a gyengén működő és korrupcióval átitatott ukrán közigazgatás és demokratikus intézmények megerősítésére is nagyobb tere nyílik az EU-nak.
5. Németországnak és az EU-nak közösen fel kell függesztenie az Északi Áramlat 2 gázvezeték építését, amelynek egyértelmű célja Ukrajna további gyengítése, eredménye pedig az orosz befolyás és energetikai függés továbberősödése.
6. Magyarországnak határozottan el kell ítélnie az Ukrajnával szembeni újabb orosz agressziót, a kormány sunnyogása csendes odaállás Moszkva mellé. Szíjjártó Péternek haladéktalanul nemzetközi sajtótájékoztatón kell bejelentenie, hogy Magyarország támogatja Ukrajnát, nem akadályozza tovább az ország euroatlanti integrációját, alapvetően Oroszországot tartja felelősnek az újabb incidensért, elengedhetetlennek tartja Ukrajna területi integritásának helyreállítását, nem ismeri el a Krím megszállását és támogatni fog szükség esetén újabb szankciós lépéseket Oroszországgal szemben (egy ilyen lépés után nagyobb tárgyalóerővel lehet felvetni ismételten a nyelvtörvény ügyét is).

Vannak történelmi helyzetek, amikor nem lehet megúszni, hogy egy ország egyértelműen állást foglaljon, és odaálljon egy konfliktus valamelyik oldalára. Ez most az a helyzet. Magyarország, amely az elmúlt években a baltás gyilkos kiadatásától a Gruevszki-ügyig, Ukrajna euroatlanti integrációjának akadályozásától, az oda vezető gázvezeték kritikus helyzetben való lezárásán át az Oroszországgal formálódó egyre forróbb barátságig és Paks2-ig nagyjából a falig elment a nyugati szövetségi rendszeren belüli különutas hintapolitika-kísérletekkel, válaszút előtt áll. Összezárunk szövetségeseinkkel annak érdekében, hogy gátat vessünk az orosz „lopakodó terjeszkedésnek”, vagy annak eszközévé válunk. Történelmünkben nagy biztonsággal választottuk a pillanatnyi előnyökkel kecsegtető, de az országot az agresszió és végső soron a vesztesek oldalára sodró döntéseket. A helyzet most annyival egyszerűbb, hogy még pillanatnyi előnyöket sem kínál az országnak a rossz döntés, csupán Orbán Viktor uralmának szempontjából tűnhet előnyösnek. Orbánnak döntenie kell: a haza sorsa, vagy a saját hatalmi érdekei fontosabbak számára. Az országnak pedig választania kell, hogy Orbánnal tart-e a keletre vezető hosszú, fájdalmas és történelmi károkat eredményező úton, vagy gyorsan eladja a miniszterelnököt az orosz bajnokságba, ha abban a ligában akar játszani, és visszatéríti Magyarországot az Európával közös útra.

Törvényt és uniós jogot is sért a kormány Gruevszki ügyében

Nikola Gruevszki a Magyarországra érkezését követően a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy jogi ügynek tekintik a volt macedón miniszterelnök ügyét. Jogilag azonban világos a helyzet. Egy még mindig hatályban lévő 1968-as megállapodás, és az uniós alapszerződések szerint Gruevszki nem kaphat menekültstátuszt Magyarországon, és azonnali hatállyal vissza kell küldeni Macedóniába. Minden más porhintés és politikai manőverezés a joggal szemben, ha pedig - ahogy a legfrissebb hírek állítják -, a magyar hatóságok szemet hunytak afölött, hogy Gruevszki más országba szökjön, akkor bűnrészesek a magyar és az uniós jog megsértésében.

Gruevszki és Orbán egy korábbi találkozójukon

1968-ban a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság megállapodott az egymásnak nyújtott kölcsönös jogsegélyről. A megállapodás jelenleg is hatályos, és érvényes Macedóniára is, hiszen Madecónia a 2001-es békeszerződés alapján jogutódja a volt Jugoszláv Köztársaságnak. Ez a megállapodás rendelkezik a felek közötti bűnügyi jogsegélyről, és azon belül a kiadatásról is. A szerződés 84. cikke szerint az államok egymás kérelmére kölcsönösen kiadják egymásnak azokat a személyeket, akik ellen a megkereső fél területén büntető eljárás van folyamatban, vagy akikkel szemben a megkereső fél bírósága jogerősen büntetést szabott ki. Kiadatásnak több esetben nincsen helye, például, ha a kikért személy a kért ország állampolgára, vagy ha az ügyet a megkeresett ország bírósága már jogerősen elbírálta, de a Gruevszki ügyre legfontosabb kiadatási tilalmat a szerződés 89. cikke határozza meg: ha a megkeresett ország megítélése szerint a bűncselekmény politikai bűncselekménynek tekintendő, akkor kiadatásnak nincsen helye. Ugyanakkor a genfi egyezmény, az EU 2011/95 Irányelve, valamint magyar menedékjogról szóló törvény szerint nem lehet menekültként elismerni azt a személyt, aki az országba menekültként történő befogadását megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el. 

Az ügyben tehát két fontos kérdésként merül fel. Egyrészt, hogy mi tekintendő és mi nem tekintendő politikai bűncselekmények, másrészt pedig hogy a korrupció vajon súlyos bűncselekménynek minősül-e?
Politikai bűncselekménynek az államberendezkedés, az állam biztonsága a kormányzat működése elleni cselekmények számítanak, amelyeknek a célja az államban működő rendszer megbuktatása vagy az ország politikai és gazdasági stabilitásának aláásása. Ilyen például a lázadás, a hazaárulás, bizonyos esetekben a terrorizmus stb. Minden más bűncselekmény nem politikai bűncselekmény.

Egyértelműen nem tartoznak a politikai bűncselekmények körébe ugyanakkor a pénzügyi vagy a közbizalom elleni bűncselekmények, mint például a korrupció. Annak a megítélése ugyanis, hogy a közpénz ellopása bűncselekményként értelmezendő nem függ politikai megítéléstől. Nincsen olyan, hogy ha a haver lop az rendben van, ha a politikai ellenfél, akkor az bűncselekmény.

A súlyos bűncselekmények ügyében pedig világosan eligazít az uniós alapszerződés 83. cikke. Eszerint 

83. cikk

(az EUSz. korábbi 31. cikke)

(1) Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva a több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék.

Ezek a bűncselekményi területek a következők: terrorizmus, emberkereskedelem és a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb fizetőeszközök hamisítása, számítógépes bűnözés és szervezett bűnözés.

Gruevski Magyarországon politikai menedékjogot kért, pedig az általa elkövetett bűncselekmények semmilyen módon nem értelmezhetőek politikai bűncselekményként. Az uniós alapszerződés alapján ugyanakkor egyértelműen súlyos bűncselekménynek minősül a korrupció.  Az EU 2011/95 Irányelve alapján tehát nem adható menedékjog számára. A hatályban lévő magyar-jugoszláv megállapodás alapján pedig egyértelműen ki kell adnunk Macedónia számára. 

A magyar hatóságoknak normális esetben nincsen mérlegelési joguk: Gruevskit azonnal vissza kellene küldenünk a macedón hatóságoknak. Kivéve persze, ha a korrupció Magyarországon a komrányzat szerint védendő értéknek minősül

A 4-es metró botrány érintettjeinek tündöklése a NER-ben

Nagy dérrel-dúrral harangozta be tavaly az OLAF jelentésének nyilvánosságra hozásakor a kormány, még az európai léptékű wunderwaffét, Deutsch Tamást is bevetve, a 4-es metró körüli, „minden idők legnagyobb korrupciós botránya” elleni könyörtelen fellépést. Az a kérdés ugyan nyitva maradt, hogy ha ilyen súlyos az ügy, miért kellett az OLAF-ra várni, amely vizsgálata során minden dokumentumot a magyar hatóságoktól kapott meg? Mi tartotta vissza a kormányt hét éven keresztül, hogy a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján eljárjanak, és miért kellett csupán akkor akcióba lendülni, amikor az Unió Csalás Elleni Hivatala letette jelentését az asztalra? De spongyát rá, az eltökéltség a fontos, lett vizsgálóbizottság, Polt Péter is szigorúan összevonta a szemöldökét, mintha egy indexes véleménycikk szerzője elleni eljárás közepén valaki arra vonatkozó bizonyítékokat tartalmazó konténerrel zaklatná, hogy Tiborcz István téglánként ellopta a Parlamentet, és wellnessszállót épített egy eldózerolt árvaház helyén. Volt tehát elszánás, bízhattunk benne, hogy most aztán maradéktalanul fel lesz göngyölítve az ügy. Aztán eltelt egy év, és a nagy vizsgálat odáig jutott, hogy Medgyessy Péter. Se további gyanúsítottak, cégek, pártok, üzleti szereplők, a kenőpénzek folyásának aktív vagy passzív részesei. Beszédes csend, annyi bizonyos. És ha kicsit megkapargatjuk az ügyet, arra is rájövünk, hogy miért ez a tanácstalankodás a trombitaszóval meghirdetett erőteljes kezdés után. Kicsit hosszadalmas írás következik, és a végére csak sokkal szomorúbbak leszünk, mint eddig. Kicsiben összesűrítve az egész korrupt magyar valóság fog visszaintegetni nekünk, amely pártokon és kormányokon átível, és megcáfolhatatlan bizonyítékként fog szolgálni számunkra, hogy a trutyi mindig a víz színén úszik. Csak közben az ország fuldoklik a víz alatt, bár a felszínen kétségkívül vidám az élet.

Az összeállítás tényfeltáró cikkek, hazai és külföldi cégadatok, ügyészségi iratok, hatósági levelezések, az ICIJ offshore adatbázisa és egyéb információk alapján készült.

Az Európai Parlament Költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja a 4-es metrón (középen Ingeborg Graessle, a bizottság elnöke)

A vádak

 A négyes metró beruházásával kapcsolatos OLAF-jelentést lassan két éve, 2017 februárjában hozták nyilvánosságra. A csalás elleni hivatal szerint a projekt során megvalósított szabálytalanságok becsült pénzügyi összhatása 167 milliárd forint. A jelentés legnagyobb visszhangot kiváltó része az, amelyik az Alstomnak a metrókcsi-beszerzés érdekében történt lobbizásával és a korrupcióval foglalkozott. Ez nem véletlen, hiszen a Medgyessy Péterhez kapcsolódó tanácsadói cég is érintett ebben a korrupciós ügyben, fideszes politikusok, és a kormánypárti sajtó egyenesen az évszázad korrupciós botrányának nevezték azt. Az üggyel összefügésben a Központi Nyomozó Főügyészség 2017. január 23-án rendelt el nyomozást, amikor az OLAF jelentése már a magyar haságok birtokában volt. A nyomozás határidejét többször is kitolták, 2018 augusztusában a Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az addig eltelt időben mindösszesen 5 embert hallgattak ki, és a vizsgálat még felderítési szakasznál tart.

Az OLAF-jelentés szerint „A nyomozás során az OLAF megállapította, hogy az Alstom SA két magyar céggel kötött tanácsadói szerződést többek között olyan szolgáltatásokra, mint az Alstom SA érdekében való “lobbimunka” a 2-es és 4-es metró kocsijainak szállítása ügyében. A két cég közül az egyik az AssistConsult KFT és egy másik, konkrétan megnevezett tanácsadócég”. Az AssistConsult Kft. a Medgyessy Péterhez köthető cég. Ezzel a szállal részletesen és nagy terjedelemben foglalkozott a sajtó, így – az AssistConsult esetleges felelősségét nem vitatva és kisebbítve - ebben az anyagban a többi érintett cég és személyek ügyével foglalkozom. Róluk ezt találjuk a jelentésben: „Az Alstom csoport másik, megnevezett magyar tanácsadó cége általános “képviseleti szerződést” kötött az Alstom Power Hungaria Zrt-vel, legalább 2004-től, éves díjért. 2007. február 15-én (vagyis 8 hónappal azután, hogy Budapest Önkormányzata és az Alstom Transport SA aláírták az a gördülőállomány szállításáról stb szóló szerződést) ez a tanácsadó cég is külön “szerződést” írt alá az Alstom International Ltd-vel és az Alstom Transport SA- val. Az OLAF megemlíti, hogy a szolgáltatások ellenértékeként több mint 1,25m (millió euro) folyt be a cég számlájára.” A többi cégről szűkszavúan ennyit találunk az OLAF anyagában: „Végezetül pedig az OLAF megemlíti, hogy a fentieken kívül két igen nagy értékű és igencsak megkérdőjelezhető tanácsadási szerződés köttetett két nem magyar céggel 9 nappal a metrószerződés aláírása után. Ezek a cégek is rendkívül nagy összegű kifizetéseket kaptak, állítólag a metró projektben nyújtott szolgáltatásaikért (pedig a projektszerződést ekkorra már aláírták).”

Az OLAF-jelentés az AssistConsult kivételével nem tárja fel azoknak a cégeknek a kilétét, akik szintén tanácsadói szerződést kötöttek az Alstommal. A többi cégről a sajtóban jelentek már meg információk, ezekre vissza is fogok térni, de az első anyag, ami pontosan ismerteti valamennyi céget, egy osztrák ügyészségi irat, amelyet az atlatszo.hu tett közzé tavaly májusban. Az Európai Igazságügyi Együttműködési Egységnek címzett osztrák ügyészségi anyag szerint az Alstommal tanácsadói szerződést kötött az Eurocontact GmbH osztrák, a Hansen Consulting Aps dán, a Honfran Kft magyar, valamint az AssistConsult szintén magyar cégekkel.

Az Ausztriában zajló nyomozás az Átlátszó cikke szerint az Eurocontact mögött álló Aczél Zoltán és Alexander Zach osztrák állampolgárok ellen folyt pénzmosás bűntette, hűtlen kezeléshez nyújtott bűnsegély és vesztegetés miatt, valamint Terner Géza magyar állampolgárral szemben vesztegetés miatt.

„Aczél Zoltán, Alexander Zach és Terner Géza azzal volt gyanúsítható, hogy tudatos és akaratlagos együttműködésben 2005 eleje óta Ausztriában és Magyarországon magyar hivatalos személyeknek, az ő javukra vagy politikai pártok javára anyagi előnyt nyújtottak, hogy a nemzetközi üzleti forgalomban 2006-ban megkapják az Alstom vállalatok számára a Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKV) a 2-es és 4-es metróvonalra vonatkozó, metrószerelvények szállításával kapcsolatos szerződést, illetve, elfogult okokból előnyben részesítsék őket, vagy egyáltalán előnyt szerezzenek a nemzetközi versenyben.”- fogalmaz az osztrák ügyészségi irat. A gyanú szerint az Aczél által vezetett Eurocontact Public Affairs GmbH-nak a francia és a brit Alstom cégek átutaltak 2,29 millió eurót annak érdekében, hogy tanácsadói szerződéseket kössenek az Eurocontacttal és más cégekkel, ám a ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásokért fizetett milliós összegek átutalásával ennek megfelelő vagyoni hátrányt okoztak az Alstom vállalatoknak. A Nagy-Britanniában zajló pernek is az alapja az, hogy az Alstom egyes vezető munkavállalói így kárt okoztak az Alstomnak. Az osztrák perben végül nem marasztalták el a gyanúsítottakat, aminek az oka elsősorban az érintettek oldalán elmaradt gazdagodás, illetve a cég számára a PR-tevékenységért kifizetett sikerdíjat sem találta túlzónak a bíróság. Akit részletesebben érdekel a bíróság indoklása, annak ajánlom az atlatszo.hu oldalon közzétett dokumentumot, amelyből megtudjuk például azt - a történet szempontjából később fontos - információt, hogy az osztrák terhelteket melyik ügyvédi iroda képviselte, illetve azt is, hogy a Eurocontact egy nevadai hátterű, panamai bejegyzésű offshore cég szlovákiai számlájára utalta az Alstomtól kapott több, mint 2 millió eurót, így immár követhetetlenné téve a pénz útját, annak végállomását. De az osztrák per alapja is az a brit Serious Fraud Office, a Súlyos Csalási Ügyek Hivatala (továbbiakban SFO) által kezdeményezett, bírósági perbe torkolló eljárás volt, amely a mai napig folyik Londonban, és amely az Alstom vezető tisztségviselői ellen indult, azzal a váddal, hogy jelentősen megkárosították a céget, illetve a részvényeseket, amikor jelentős összegeket folyósítottak megalapozatlanul tanácsadásra és más tevékenységekre. Magyarán a kenőpénzek megléte úgy bukott ki, hogy indokolhatatlan költségekként merültek fel a cégnél, ebből pedig az SFO korrupcióra következtetett. Az SFO jogsegélykérelme nyomán indult az osztrák eljárás, de azzal szemben a brit per a mai napig zajlik vesztegetés miatt 2015-től a brit Alstom üzleti fejlesztési igazgatója, majd 2016-tól a cég vezetője ellen. Az SFO-tól származó információm szerint hamarosan döntés várható a perben, és utalnak jelek arra, hogy új, lényeges bizonyítékok kerülhettek elő.

A brit Súlyos Csalási Ügyek Hivatala

Ismerős és titokzatos tanácsadó cégek és akik mögöttük állnak

Érdemes közelebbről megnézni az osztrák ügyészségi iratban felbukkanó cégeket, amelyek a kirajzolódó kép alapján közvetítőként játszhattak szerepet a korrupciós pénzek eljuttatásában az Alstomtól a végső kedvezményezettekig.

1. Honfran kft.

A Honfran Kft. érintettségéről a Magyar Idők írt először, bár részleteket a lap nem közölt. Valamennyivel többet lehet megtudni a cégről az osztrák ügyészségi anyagból, eszerint a Honfran az Alstomtól az Alstom és a BKV által megkötött szerződés értékének 0,05%-át plusz 420 ezer eurót kapott sikerdíjként. Az Opten céginformációs honlap szerint a kérdéses időszakban a cég tulajdonosai a cégvezetőkön kívül ír és panamai offshore cégek voltak. A Honfran a közbeszerzési értesítő szerint 2008 és 2011 között a BKV és az Állami Autópálya Zrt. pályázatain nyert el nem túl nagy összegű megbízásokat.

2. Eurocontact Public Affairs GmbH

Az index.hu 2016. április 4-ei cikkében írt a cégről az Alstom-üggyel összefüggésben, melyben ismertetik az SFO tájékoztatását. „Az SFO az Index kérdésére további információkat küldött, ezek szerint négy Alstom-vezető más, egyelőre meg nem nevezett gyanúsítottal együtt 2006. január 1. és 2007. október 18. között bűnszervezet tagjaiként korrupciós bűncselekményt megvalósítva 2,3 millió euróig terjedő összeget adtak, vagy beleegyeztek, hogy adnak a BKV Zrt. tisztviselője vagy tisztviselői, ügynökei részére. Az összeget az Alstom és az osztrák Eurocontact Public Affairs GmbH között 2006. június 8-án létrejött tanácsadói megállapodás keretében járó díjnak álcázták, és céljuk az volt, hogy az Alstom Group kedvező bánásmódban részesüljön a 2-es és 4-es metró szerelvényeinek beszerzésére kiírt tenderen.” Szintén említést tesz a cikk arról, hogy „Az Eurocontact neve nem ismeretlen Magyarországon. Mint arról beszámoltunk, 2006-ban, majd 2008-ban is fontos témaként foglalkozott az osztrák sajtó azokkal a felvetésekkel, hogy a Strabag építőipari konszern egyes magyar pártokat „pénzadományokkal” segített. A 2006-os ausztriai választási kampányban merült fel először, hogy a Strabag konszern az Eurocontact nevű pr-cégen (az Eurocontact Consulting GmbH tulajdonosainak, Peter Aczelnak és Alexander Zachnak az érdekeltségi körébe tartozó Euro:Contact Hungary Tanácsadó Kft.-n)  keresztül több millió eurós támogatást nyújtott a magyar szocialistáknak és szabad demokratáknak.” Az Eurocontact természetesen a vádakat nem ismerte el.  Az osztrák ügyészségi anyag szerint az Eurocontact sikerdíjként a szerződéses összeg 1%-át, mintegy 2,29 millió eurót kapott.

2014 márciusában az Átlátszó is foglalkozott részletesen az Euro:contact Kft.-vel. A cikk a Strabag-botrányra fókuszált, de kiderül belőle, hogy a cég, illetve annak jogutódja a Mantea W Consulting Tanácsadó Kft. 2011-ben megszűnt. A cégiratokból is látszik, hogy az alapítói Aczél Zoltán és Alexander Zach. Közülük az előbbi, Aczél Zoltán lesz az érdekes, hiszen az ausztriai per során kiderült, hogy Alexander Zach 2005-ben kilépett a cégből, és üzletrészét Aczél Zoltánra ruházta át. Mielőtt rátérek részletesen Aczél Zoltánra, előtte nézzük meg a harmadik céget is.

3. Hansen Consulting APS

Ez a dán bejegyzésű cég kapta a legnagyobb összeget az Alstomtól. (A Medgyessy-féle Assistconsult a szerződéses összeg 0,3%-át.) Az osztrák anyag szerint a sikerdíja, a szerződéses érték 2,02 %-a, ami - ahogyan azaz index.hu korábban idézett cikkében megszólaltatott SFO szerint -  több, mint 5 millió eurónak megfelelő összeget jelentett. A ma már nem működő cég tulajdonosi hátterének megismeréséhez a dán cégjegyzéket hívtuk segítségül. A Hansen adatai között megtalálható a cég 2005/2006-os pénzügyi évre vonatkozó éves jelentése, melyben feltűnik a Barrage Consulting GmbH, mint a cégcsoporthoz tartozó cég. A Barrage Consulting neve akkor bukkant fel, amikor az osztrák Profil újság 2008-ban cikksorozatban mutatta be, hogy hogyan került a Strabagtól több millió euró magyar politikusokhoz és pártokhoz építkezési nagyberuházások elnyerése érdekében. Az osztrák lap információit feldolgozó indexes cikkből ez derül ki: „A Profil mostani cikkében megemlíti még azt is, hogy 2005 februárjában egy bizonyos Terner Géza nevű ember a Barrage Consulting Gmbh nevében két számlát állított ki Aczélnak (Zoltán)”.

A Barrage Consultinggal való kapcsolaton túl, Terner Géza szoros kötődését erősíti az is, hogy egy,  a Terner által vezetett másik dán cég, a Power Investments APS menedzsmentjében található egy bizonyos Neil Gordon Smith, aki tagja volt a Hansen Consulting vezetésének is.

Az Alstom-botrányban tehát minden jel szerint két igen aktív és kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező személy, Aczél Zoltán és Terner Géza játszottak kulcsszerepet. A két személyt nem csupán az Alstom ügy kapcsolja össze, hiszen Terner Géza Aczél Zoltán apósa. Terner Géza egyike annak az 5 embernek, akit az Alstom-ügyben folyó nyomozás miatt kihallgatott a rendőrség, de utána elszökött, jelenleg rendőrségi körözés alatt áll. Sajtóinformációk szerint Izraelben tartózkodik. A Heti Válasz Strabag-botrányról szóló cikke szerint „a Strabag többnyire a Bau Holding nevű leányvállalatán (esetleg ez utóbbi cég budapesti "kirendeltségén", a Számító- és Ügyviteli Központ Kft.-n) keresztül fizetett az Euro:contactnak. Aczél innen legalább félmilliárd forintot utalt tovább az apósa, Terner Géza által ellenőrzött érdekeltségekhez, köztük egy Seychelle-szigeteki offshore társasághoz (…) Úgy tudjuk, az após papíron "üzletviteli tanácsadóként" alvállalkozott Aczélnak, ami annyit jelent, hogy egy tanácsadó tanácsadójaként részesült a Strabag pénzeiből.” 2015-ben egy interjú jelent meg a Privát Kopó bűnügyi magazinban. Ebben egy névtelenséget kérő férfi, aki állítása szerint a nagyberuházásokhoz kapcsolódó korrupciós pénzek szállítójaként tevékenykedett éveken keresztül, az alábbiakat állította Aczélról:

„A korrupciós pénzek a Strabag akkori „kijáróemberétől”, az osztrák-magyar állampolgárságú Aczél Zoltántól kerültek a „táskahordóhoz”.”

„A Strabag sikereit „elősegítő” korrupciós pénzek 80 százaléka készpénzben, táskákban, 20 százaléka offshore cégen keresztül érkezett a „táskahordóhoz”. Az offshore cég Aczél Zoltán érdekeltségébe tartozott.”

„A fideszeseket közvetlenül a Strabag úgynevezett „lobbistája”, Aczél Zoltán „intézte”, a megállapodás szerint Simicska Lajoson és Nyerges Zsolton (Közgép Zrt.) keresztül. Aczél gyakorlatilag napi kapcsolatban állt az említett pénzemberekkel.”

 Ezeket az állításokat tényszerűen nem lehet igazolni, de a bizonyítható gazdasági összefonódások legalábbis nem gyengítik a fenti vádak igagazságtartalmát.

 A fideszes szál

Joggal gondolhatnánk, hogy azok a szereplők, akik a Fidesz által az évszázad korrupciós botrányának nevezett korrupciós ügyében érintettek, a Fidesz révén nem juthatnak zsíros falatokhoz. Ennél nagyobbat nem is tévedhetünk. Először a hvg.hu kiváló, 2017. március 12-i tényfeltáró cikke alapján tekintsük át, hogy Aczél és Terner miképpen  kapcsolható a Fideszhez. A lista nem tekinthető teljeskörűnek, de jól mutatja a szoros gazdasági kapcsolatok kialakulását.

„(Aczél) bizalmi kapcsolatot épített ki a Fidesz egykori pénztárnokával, a 2015-ben kegyvesztetté vált Simicska Lajossal, aki 2009-ben a köztévétől sok százmilliós megbízásokat elnyerő Hung-Ister Filmprodukció Zrt. felügyelőbizottsági helyével kínálta meg. Az fb-ben többek között Vida Ildikó korábbi adóhivatali elnök, jelenlegi Közgép-vezérigazgató is megfordult.”

„A Terner–Aczél család a római parton is megvetette a lábát, nem is akárkik társaságában. A Duna melletti több mint egyhektáros telken az Orbán barátjaként emlegetett Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. épít luxuslakóparkot. A beruházást a Terrassa Kft. jegyzi, amely a Wel Holding birtokában van. Utóbbi tulajdonosai között található a MET révén az orosz gázüzleten is nagyot szakító Nagy György, illetve Terner-Aczél Anita, Aczél Zoltán felesége, aki az ATI Group révén veszi ki a részét a lakópark-beruházás hasznából, szépen kirajzolva a rendszereken és pártokon átívelő üzleti vonalat.”

Mielőtt folytatnám a hvg.hu cikkében leírt további érdekeltségek ismertetését, ismerkedjünk meg egy dán céggel is, az Ayudate Investments Aps-sel, ugyanis a cég kulcsszerepet látszik játszani a Terner-Aczél cégbirodalom sikereiben. Legyen meg itt a cég dán cégjegyzéki adatlapja, valamint az opencorporates.com-on fellelhető információk is. Az utóbbi oldalon láthatjuk, hogy a cég korábbi neve Power Investments volt,  és ez – mint korábban láttuk - közvetlenül Terner Gézához kapcsolható. A dán Ayudate magyarországi tevékenységét sok esetben a 2018 májusáig Ayudate Holding Kft. néven, majd ezt követően Masasa & Partners Kft. nevű magyarországi cégen keresztül gyakorolta. És akkor visszatérve a hvg.hu cikkéhez, nézzük, hogy a páros az Ayudate-n keresztül milyen üzletekben vett részt:

„A Rogán-féle letelepedésikötvény-biznisz környékén is feltűnt Terner, aki a nevét viselő GmbH, illetve a dán Ayudate Investments révén is beleharapott a nagy üzletbe. (…) ”  

 „De maradt ideje arra is, hogy bekapcsolódjon a Szijjártó Péter vezette külügy nemzetközi kereskedőház-hálózatának építésébe is. A külügyi tárca által életre hívott Magyar Nemzeti Kereskedőház egyik kiterjesztett karjaként Etiópiában keresett befektetési lehetőségeket az azóta Magyar–Afrikai Fejlesztési Kft.-re keresztelt vállalkozással, amelynek ügyvezetője volt.”

A letelepedési kötvényhez és a kereskedőházakhoz kapcsolódó érdekeltségeket a 444.hu tárta fel részletesebben 2016-os cikkében.

„(Az Ayudate) 2013-ban megvette, majd két év múlva eladta a Juventus rádiót.”

„(Az Ayudate) Még abban az évben (2013-ban) bevásárolta magát a TRSZ Gyenge- és Erősáramú Hálózatépítő Kft.-be. A cég ezután kettévált: a nevet továbbvivő vállalkozást tavaly tavasszal a bécsi székhelyű Belfry Holding vette át: mindkét cégnek Aczél Tamás (Zoltán apja) lett az ügyvezetője, akinek az irányítása alatt a társaság egyre zsírosabb üzletekhez jutott.”

Most térjünk át azoknak az eseteknek az ismertetésére, amelyek a hvg. cikkében nem szerepelnek, vagy bővebb kifejtést igényelnek.

2016 elején az Ayudate Kft. bevásárolta magát a vasúti biztosító berendezési hálózatok telepítésével foglalkozó ProMontel Invest Zrt-be, amely a pro MONTEL Távközlésfejlesztési és Kivitelező Zrt. egyedüli részvényese. 2018 eleje óta közvetlenül a dán Ayudate a cég egyedüli részvényese. A Pro Montel a honlapján közzétett referenciák szerint alvállalkozóként is rengeteg megbízást kapott többek között a BKV-tól és a MÁV-tól is, de az Ayudate tulajdonszerzése óta közös ajánlattevőként számos, főleg az MVM által kiírt közbeszerzésen nyert. Természetesen főként EU-s pályázati pénzekből megvalósuló közbeszerzésekről van szó.

De az Ayudate egy másik, igencsak szimbolikus üzlettel, a déli határzár kerítésével is nagyot kaszált a Metalcom Zrt.-n keresztül. A szentesi fideszes politikus, Bozó Zoltán résztulajdonát is képező Metalcom résztulajdonosaként említi az Ayudate-t a határzár telepítésekor írt cikkében a hvg.hu is.  Ellenőrizve a céginformációkat azt látjuk, hogy a Metalcom 2015-ig kft-ként működött, így könnyen ellenőrizhető annak tulajdonosi szerkezete, mely szerint 2013-tól 2015 év végéig tulajdonos az Ayudate Holding Kft. A részvénytársasággá átalakult cég tulajdoni viszonya nehezebben átlátható, de az kiderül, hogy a részvény átruházását korlátozza az alapító okirat, tehát jó eséllyel az Ayudate még ott van a cégben. Bónuszként az átlátszó a közelmúltban írt arról, hogy a kerítést öt évig 6,5 Milliárd forintért a Metalcom üzemelteti tovább. Így az építéssel és a fenntartással a Metalcom, illetve annak tulajdonosai majd’ 25 milliárd forinttal gazdagodnak.

Belfry, az új építőipari csodacég.

Kicsivel feljebb említettem, hogy az Ayudate 2013-ban érdekeltséget szerzett a most Belfry-néven működő cégcsoportban, A Belfry PE Kft-ban jelenleg is vezető Aczél Tamás, Aczél Zoltán édesapja. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Aczél Tamás 2014 és 2018 között a STRABAG Szolnoki Aszfalt Kft. ügyvezetője volt. Akkor a cég neve BELFRY SZOLNOKI ASZFALT Kft., melynek tulajdonosa pedig az osztrák Belfry Holding GmbH volt. Ez utóbbi osztrák Kft. a magyar Belfry cégek tulajdonosa, amelynek tulajdonosa az osztrák cégnyilvántartás szerint az a Neubauer & Partner nevezetű osztrák ügyvédi iroda, aki az osztrák perben képviselte Aczél Zoltánt.

A g7.hu 2018. március 28-án alapos cikkben foglalkozott a Belfry gazdasági felívelésével, annak titokzatos tulajdonosi hátterével, ennek legérdekesebb pontjait alább ismertetem:

„Egy gyakorlatilag ismeretlen és maroknyi alkalmazottal működő cég (Belfry) sorra nyeri az állami út- és vasútépítéseket Magyarországon a Strabag konzorciumi partnereként. ”

„Becslésünk szerint hatvanmilliárd forintnyi állami megrendelés kerülhetett a magyar Belfry-cégekhez, amelyeknek együttesen alig több, mint húsz alkalmazottjuk van. A cégeket egy osztrák kft. birtokolja, amelyet egy bécsi ügyvéd nevére írtak. A valódi tulajdonosról viszont csak találgathatunk – amit megkönnyít, hogy a cégek a nyilvánosan elérhető adatok szerint kizárólag Mészáros Lőrinchez köthető alvállalkozókkal dolgoznak. Ráadásul az osztrák Belfry-nek közös cége van a horvátországi Eszéken a Mészáros Lőrinc szoros üzlettársa, Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalttal.”

„A magyar építőiparban nehéz labdába rúgni politikai kapcsolatok nélkül, és ezt az osztrák, a régiós és az orosz korrupciós viszonyokat is jól ismerő Strabag is tudhatja. A Strabag lelkesen nyújtja a tao-támogatásokat, és a felcsúti Puskás Akadémia FC egyik kiemelt támogatója is. De nem csak a Strabag, hanem a Belfry is. Később ahogy megjelent Mészáros Lőrinc az eszéki fociklubnál, az NK Osijeknél, a Belfry is követte.”

Nagyot talán nem tévedek, amikor azt állítom, hogy az egykoron a Fidesz által közellenségként gyűlölt Strabag mára Mészáros fontos üzlettársává vált, és ebben a virágzó kapcsolatban élénk szerepet látszik játszani a Strabag lobbistája, Aczél Zoltánhoz is kapcsolható Belfry is. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Strabag 4 legnagyobb részvényese között egy ciprusi cégen keresztül Putyin egyik oligarchája, Oleg Gyeripaszka található 25,9%-os részesedéssel.

Akik mindig a víz színén úsznak

Nyomozásunk során eredetileg a 4-es metró korrupciós ügyének hátterét igyekeztük volna feltárni. Amint túlléptünk azonban a Fidesz által a nyilvánosságnak feldobott Medgyessy-szálon, és az elérhető dokumentumok alapján a további érintettek nyomára próbáltunk bukkanni, pillanatok alatt szembejött egy különös cégháló, és néhány érdekes „üzletember”, akik – jóllehet teljesen nyilvánvalóan kulcsszerepet játszottak az ügyben – valamiért elkerülték a kormánykommunikáció reflektorfényét. Pedig jelenlétük nem csupán a 4-es metró botrányban szembeötlő, de szorosan köthetők a korábbi kormányok, és általában a magyar pártok legendás Strabag-féle finanszírozásához is. Aminek során már felbukkannak az első jelei a Fidesz felé való kapcsolatoknak: az ügy tanúi szerint Aczél intézte volna a „fideszeseket”. Tovább kutakodva azonban hamar világossá vált: Aczél Zoltán és Terner Géza nem csupán az előző kormányok idején helyezkedett ügyesen. Kapcsolati hálójukat, üzleti lehetőségeiket hatékonyan mentették át a NER-be is. Úgy tűnik, arra a fajta a szolgáltatásra, amit ők tudnak nyújtani, a NER-nek legalább akkora szüksége van, és a szolgálatot meg is hálálják. A korábbi kormányok korrupciója elleni hangzatos fellépés, az elszámoltatási biztosok és kirakatperek pedig csupán annak elkendőzésére szolgálnak, hogy a Fidesz nem csak hogy központosított, állami, rendszerszerű szintre fejlesztette a rendszerváltást követő Magyarország túlságosan alkalomszerű, esetleges, decentralizált korrupciós mintázatait, de ebben ugyanazokra az emberekre is támaszkodott, akik korábban üzemeltették a korrupciós mechanizmusokat. És nem csupán maradékok hullottak nekik. A NER legbizalmasabb és legsötétebb ügyleteibe engedték be őket, a letelepedési kötvény biznisztől a kereskedőházakig. Azokba a közvetlenül Rogán Antal és Szíjjártó Péter által felügyelt korrupciós machinációkba, amelyek egyetlen és kizárólagos célja a Fidesz legszűkebb köreinek feltőkésítése volt. Cserébe a Fidesz még az általuk szimbolikus magasságokba emelt korrupciós ügyeket, mint a 4-es metróé is, elsikálja, hogy megvédje átörökölt korrupciós szolgáltatóit. Nem a rendszer peremén vegetálnak, hanem annak szívében virágzik tovább az üzletük. Az ő szorgalmas, rendszereken átívelő aprómunkájuk is viszi a hátán a NER-t. És azoké, mint például a Strabag, akik mindig készek részt venni a politika megvásárlásában, függetlenül attól, hogy liberális vagy illiberális a demokrácia, amit meg kell kenni. És akiknek elévülhetetlen érdemei vannak nem csak a demokrácia liberális válfajának korrumpálásában, hanem illiberális változatának stabilizálásában is. Ezúton köszönjük nekik.

A cikk megszületésében, az azt megalapozó nyomozásban döntő érdeme volt Szilágyi Péter kollégámnak. Munkáját köszönöm.

Nem, nem jön ki a paksi matek

Az Index hétfői cikke szerint „Felrobbant az áram ára”, a magas áramár miatt az „atom (…) hirtelen nagyon jó üzlet lett”, és ebben az esetben „kijöhet a paksi matek”, amely a 40 eurós árszintnél reménytelennek látszott. De tényleg jó üzlet lett-e az atom, és kijöhet-e a paksi matek? Nézzünk jobban a kissé hatásvadász című cikk állításai mögé. Látni fogjuk, hogy a jelenlegi árak nagyon keveset mondanak a hosszú távú árszintről, nincs áramárrobbanás, a tapasztalt emelkedés részben előre kiszámítható, részben időleges hatások eredménye, részben pedig olyan tényezők hatása, amelyek kevéssé határozzák meg hosszú távon az árampiacot. A paksi matek pedig továbbra se jön ki.

Felrobbant-e az áram ára?

Elöljáróban jegyezzük meg, hogy áramár-becsléseket adni egy-két évnél hosszabb távra csak nagyon óvatosan lehet, az árat befolyásoló végtelenül sok tényező miatt, így azok az előrejelzések, amelyek a Paks2 szempontjából döntő 2030-2040-es évekbeli áramárra vonatkoznak, kellő óvatossággal kezelendők. Trendeket lehet azonosítani, különböző tényezőket lehet valószínűsíteni, de az ezek összesített hatására kialakuló árszint becslése mindig nagyon bizonytalan lesz. A mai áramárak pillanatnyi alakulásából mindenesetre biztosan nem lehet helytálló következtetéseket levonni arra, hogy 15-20 év múlva hol fog állni az áramár. De valójában még a jelenlegi áramárak sem „robbantak fel”. A magyar piac szempontjából döntő fontosságú német áramárak az év eleji 35 euró körüli árszintról átlagosan 50-55 euró körüli árszintig kúsztak novemberre (egyébként a nyári hónapok óta csökkennek, nem pedig robbannak). Nagyon hasonló az árak alakulása a régiós árampiacon – 50-55 eurós árszint, nyár óta csökkenő tendencia.

Napi piaci áramár Németországban 2018-ban

 Átagos ár euró/MWh Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Romániában

Ez finoman szólva sem tekinthető „felrobbanásnak” az árak tekintetében, valójában nagyjából a 2015 előtti árszintekre való szolid visszakorrigálás, és még mindig nagyon messze van a válság (2008) előtti áramáraktól.

 Nagykereskedelmi villamos energia árának trendjei az EU-ban (kék: EU átlag, zöld: Közép-Nyugat-Európa, narancs: Kelet-Közép-Európa, piros: Észak-Európa, sárga: Nagy Britannia  

Milyen tartós és milyen szintet érhet el az árnövekedés?

Az elmúlt egy-két év 20-35 euró közötti termelői áramárairól mindenki tudta, hogy fenntarthatatlanul alacsonyak, nem finanszírozzák a szükséges új befektetéseket, döntően az európai erőművi túlkapacitás következményeképpen kialakult nagyon erős verseny eredményei. Sok öreg, bezárás előtt álló erőmű fut, amelyek amortizációja már rég le lett írva a költségek között, így a puszta üzemeltetésük relatíve olcsón megoldható. Ez nem csak alacsony árakat eredményezett, hanem azt is, hogy újonnan épült erőművek nem tudtak nyereségesen termelni, így nagy erőművek állnak kihasználatlanul. Magyarországon a 2011-ben átadott gönyűi, 430 MW-os gázerőmű többet állt, mint amennyit működött, mert olcsóbb importálni az áramot, mint Gönyűn termelni (ennyit arról, hogy a magas magyar importráta leszorítása miatt kell Paks2 – a magas importráta oka nem a hiányzó kapacitás, hanem a drága termelés, ez pedig Paks2 esetében sem lesz másképp). Egyértelmű volt, hogy középtávon a piac korrigálni fog, ami árnövekedéssel jár majd. Jelenleg alapvetően ennek szemtanúi vagyunk. Ráadásul – ahogy a cikk is pontosan leírja – a jelenlegi áramárban jelentős szerepet játszanak olyan időszakos tényezők, mint a dél-kelet-európai aszályos időszak, ami jelentősen csökkentette a vízenergia-termelést a régióban. Ezek pillanatnyi hatások, és régen rossz, ha olyan atomerőművet építünk a magyar GDP 10 százalékából, aminek a megtérüléséhez szélsőséges időjárási jelenségek kellenek – még ha ezek valószínűsége nőni is fog a klímaváltozás erősödésével. 60 éves megtérülést nem lehet átmeneti jelenségekre alapozni, és időszakos hatásokban reménykedni.

Hosszú távon az árakat meghatározó döntő tényező a versengő technológiák termelési költsége. Ennek is számos összetevője van, a beruházási és tőkeköltségektől az üzemanyagok és a hálózatfenntartás árán át a geopolitikai és szabályozási környezetig. Ezek közül az Index cikke egyet emel ki, mint az áram jelenlegi drágulásának oka, ez pedig a CO2 kvóták áremelkedése az elmúlt időszakban, az 5-6 eurós árszintről a 20-25 eurós tartományig. Csakhogy az az árampiac, amin Paks2-nek a 2030-as évektől versenyeznie kell, egyre döntőbb mértékben megújuló alapú lesz. A megújuló energiatermelés költségeit pedig a CO2 kvótaárak vajmi kevéssé befolyásolják, így annak további emelkedése (akár a 100 eurós szintig) a fosszilis termelés versenyképességét fogja radikálisan rontani, és így azt fogja kiszorítani a piacról. Az atommal versengő megújuló források árszintjére ez elhanyagolható hatással lesz. A megújuló energia esetében a költségek zuhanásban vannak, átlagos költségük mostanra 50 dollár alá esett (tehát jóval alulmúlják a valószínűtlenül optimista 55 euró/MWh-ás hivatalos becslést is Paks2 várható termelési költségére). Az elmúlt egy évben ráadásul helyenként rekordalacsony árakat értek el nyilvános aukciókon, a szárazföldi szélenergia esetében 20 USD/MWh (mai árfolyamon 17,5€), napenergia szektorban 25 USD/MWh (mai árfolyamon 21,9€), tengeri (offshore) szélnél pedig 45 USD/MWh (mai árfolyamon 39,4€) árszinteken születtek megállapodások. Ezek olyan költségszintek, amiket a 2020-as évek második felére becsültek elérhetőnek még akár 4-5 évvel ezelőtt is, az árzuhanás tehát sokkal gyorsabb, mint amire számítottunk, és még messze nem állt meg. Hosszú távon átlagosan is 20 euró/MWh körül lehet a megújulók költségszintje, és döntően ez fogja meghatározni az árszinteket. Ezzel kéne versenyeznie a hivatalosan 55 eurós, a valóságban inkább 100 euró körüli tényleges költségű áramnak, amit Paks2 fog termelni.

Különböző technológiák költségének átlagos ára (USD/MWh) (szél-, nap-, gáz-, szén-, és nukleárisenergia

Forrás: World Nuclear Industry Status Report 2018

Milyen árszintnél jönne ki a paksi matek?

És akkor beszéljünk erről is: ha már a paksi matekről van szó, akkor mi is a várható tényleges költségszint? A hivatalos 55 euró/MWh teljességgel megalapozatlan, csak akkor jön ki, ha az orosz hitel kamatköltségét nem a beruházás költségeként számoljuk el, hanem állami kiadásként. De a könyvelési trükkök nem fedhetik el, hogy valójában ezek is részét képezik a beruházás költségeinek, legfeljebb más formában (adóként) kell majd megfizetnie a magyar adófizetőknek. Hogy milyen formában szedik be tőlünk, az lényegtelen a gazdaság versenyképességére, és a lakosságra háruló költségekre gyakorolt hatás tekintetében. A Regionális Energiakutató Központ (REKK) számításai szerint reálisan 106 euró körülre jöhet ki Paks2 áramának költsége, ami szélsőségesen optimális esetben is 66 euró, pesszimista kimenet esetében pedig akár a 170 eurót is elérheti. Még a nagyon optimista számítás is drágább áramot jelent, mint amit a megújulók most tudnak, és kb. háromszor olyan magas árat, mint amivel 2030 körül kell majd versenyezniük. A pesszimista forgatókönyv olyan veszélyekkel számol, mint például a beruházás elhúzódása, és a részben ebből fakadó, részben ezen kívüli okokból származó költségnövekedés. És mit látunk Paks2-nél? A projekt 4 év alatt 3 év csúszást szedett össze, költségei vélhetően erősen alul, várható kihasználtsága pedig masszívan felülbecsültek. Az olyan kényszerhelyzeteknek, amelyek a Duna alacsony vízállásából, és magas hőmérsékletéből fakadtak az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag egyáltalán nem szabadna előfordulniuk a következő 60 évben, hogyan ne romoljon az erőmű kihasználtsága a kényszerű leállások, visszaterhelések miatt, és ne jelentkezzenek plusz költségek a kiegészítő technikai megoldások (pl. hűtőtó vagy hűtőtornyok létesítése) miatt. Ha Paks2 végül a REKK költségmodelljének középértékét hozza, azzal nagyjából szerencsések leszünk. 106 eurót MWh-ként. A 20-30 eurós megújulós árszinttel szemben. Milyen matek jön itt ki? Maximum egy csődeljárásé.

Tényleg újra kell-e értékelnünk Paks2-t?

Ha tehát figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi áramár emelkedés részben nem robbanásszerű, részben átmeneti hatások eredménye, ha ehhez hozzátesszük, hogy hosszú távon a fundamentális tényezők nem valószínűsítik, hogy az áramár ennél lényegesen magasabbra kúszik, ha figyelembe vesszük, hogy a paksi matek sikeréhez a valóságban 100 euró körüli áramárra lenne szükség, akkor a következtetés egyértelmű. Paks2-t egyetlen szereplőnek érdemes újraértékelni: a magyar kormánynak, és mihamarabb ki kell szállnia ebből a hosszú távon reménytelenül kínos és káros beruházásból.