2019. 02. 10.

Az Elios-jelentés nyomában

 

Az Elios-ügy világos bizonyítéka, hogy a a magyar állam végleg egy politikai maffiacsoport megszállása alá került, intézményei, szervezetei nem az ország, hanem ennek a csoportnak a szolgálatában állnak. Az ügyészség szégyenteljes szerecsenmosdatása mellett a minisztériumok is azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet eltussolni az ügyet, megakadályozni nem csak a nyomozást és a szankciókat, de az Elios-ügy OLAF-jelentésének titkolásával még azt is, hogy megismerhessük, mi is történt valójában. Az Elios-ügy maga a Fidesz-rezsim, mindannak a szimbóluma amiről az álszent kereszténykedés, a gyűlöletkampányok, a migrációs riogatás hazug színfalai mögött ez a rezsim ténylegesen szól. A Fidesz Orbán Ráchelnek az ország kifosztásával járó feltőkésítéséhez szerzett háromszor kétharmadot. Ezt támogatja minden fideszes szavazó. 

kiemelt-kepunk-a-24-hu-montazsa-tiborcz-istvan-lathato-rajta-1024x576.png

Tiborcz István, és az ő "közvilágítása" (fotó: 24.hu)

Majd’ 4 éve, 2015. novemberében indított nyomozást a rendőrség az Elios ügyben, majd bejelentésem nyomán az OLAF is vizsgálódni kezdett a gyanús közvilágítás-rekonstrukciós közbeszerzések kapcsán. Míg a magyarországi nyomozást nagyon gyorsan lezárták bűncselekmény hiányára hivatkozva, addig az OLAF elkészítette a jelentését. A Csalás Elleni Hivatal 2018 januárjában megküldte a jelentést a Kormánynak, és igazságügyi megkeresésben a Legfőbb Ügyészséghez fordult, így kénytelen-kelletlen újabb nyomozást indított a rendőrség, melyet novemberben ismét csak bűncselekmény hiányában lezártak. A napokban Hadházy Ákos parlamenti kérdésére válaszolva Polt Péter meg is erősítette, hogy ők ugyan nem vizsgálnak semmit Elios-ügyben.

Még 2018 januárjában levélben fordultam Lázár János miniszterhez, és kértem, hogy hasonlóan a 4-es metró ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalához, az Elios-jelentést is tegyék a nyilvánosság számára elérhetővé. Lázár természetesen még csak válaszra sem méltatott, ahogyan utóda, Gulyás Gergely sem.

Nyáron az EP Költségvetés ellenőrzési bizottságának tagjaként lehetőséget kaptam az OLAF-jelentésbe való betekintésre, és az abban olvasottak alapján egyértelművé vált, hogy súlyos, rendszerszintű csalás folyt az Elios szinte valamennyi projektjénél. Egyértelművé vált, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatalához fűződő közérdek legalább olyan jelentőségű, mint a 4-es metró esetében volt. Erre tekintettel 2018. július 20-án állásfoglalást kértem Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökétől, hogy milyen feltételekkel hozhatja nyilvánosságra a Kormány az OLAF-jelentést. Péterfalvi Attila szerint az ekkor még folyamatban lévő nyomozás érdekei miatt erre nem volt lehetőség, idézem szó szerint: „Jelen helyzetben tehát a nyilvánosságra hozatalnak olyan eljárásjogi akadálya van, amely a nyomozás lezárultáig – a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatát figyelembe véve – nem feloldható”.

Ahogyan korábban említettem, november 6-án lezárták a nyomozást. Az adatvédelmi biztos állásfoglalásában foglalt akadály tehát már nem állt fent, ezért közérdekű adatigénylésben kértem a jelentés kiadását Polt Pétertől és Palkovics Lászlótól.

A Legfőbb Ügyészség elutasította igénylésemet, mondván, hogy az OLAF ajánlása feljelentésnek minősül, ezért az ügyiratok részét képezi, így az abba való betekintésre csak az jogosult, akinek az eljárás lefolytatásához vagy annak eredményéhez jogi érdeke fűződik. Tehát véleményük szerint európai parlamenti képviselőként Magyarországon nem ismerhetem meg az európai pénzek elsíbolását vizsgáló OLAF jelentést - Brüsszelben ezzel szemben lehetőségem volt a betekintésre, az ügyészség tehát olyasmitől tilt el, amire egyébként jogom van az EU-ban, csak épp Magyarországon nem. A magyar ellenzéki EP-képviselőket kevesebb jog illeti meg hazájukban, mint az EU-ban. 

Ennél is érdekesebb volt azonban Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) válasza. Palkovicsék ugyanis válaszukban nem sokat foglalkoztak azzal, hogy a Kormány számára elküldött jelentést kértem el, egyszerűen arra hivatkozva utasították el az igénylésemet, hogy ők nem adatkezelők. Levelükben még azt is kifejtették, hogy szerintük az európai intézmények sem hozhatják azt nyilvánosságra azt, idézem:

„az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló Európai Parlament és a Tanács 1049/2001/EK rendelet 4. cikkének (2) bekezdése szerint az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel hátrányosan befolyásolná a többek között a bírósági eljárások védelmét, továbbá az ellenőrzések, vizsgálatok célját kivéve, ha a közzétételhez nyomós közérdek fűződik.” Továbbá konkrétumok nélkül hivatkozik a minisztérium arra is, hogy az Európai Bíróság esetjoga elismeri, hogy az OLAF vizsgálati dokumentumai lezárt vizsgálatok során is mentesülnek a nyilvános hozzáférés alól.

Az ITM levelében nem tért ki arra, hogy szerintük a 4-es metróról szóló jelentés nyilvánosságra hozatalához miért fűződött nyomós közérdek, az Elios jelentéshez pedig miért nem. Ahogyan azt sem fejtette ki, hogy miért volt adatkezelő a Kormány a 4-es metró jelentés esetén, az Eliosnál miért nem. Mindenesetre ezeket a kérdéseket feltettem Palkovics miniszternek is, várom a válaszát. A mostani levelük alapján mindenesetre a kormány vagy súlyosan megsértette az uniós és hazai jogot, amikor nyilvánosságra hozta a 4-es metró OLAF-jelentését, vagy volt valami olyan KÖZérdek, ami indokolta annak nyilvánosságát, de nem áll fenn az Elios-ügyben, vagy egyszerűen összekeverik a miniszterelnök bűnöző vejének érdekeit a közérdekkel. 

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a kormány és az ügyészség elkeseredetten harcol az ellen, hogy a miniszterelnök közvetlen családját kínosan érintő csalással kapcsolatban bármilyen érdemi vizsgálat lefolyjon, a megfelelő szankciókat kiszabják, vagy akár csak hogy a tények nyilvánosságra kerüljenek. A magyar ügyészség, közigazgatás, minisztériumok fő tevékenysége ma nem az ország szolgálata, hanem egy köztörvényes alak, a miniszterelnök vejének mosdatása.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2019. 01. 22.

Magyarország a multik adóparadicsoma

Magyarország a multik adóparadicsoma lett, az Európai Parlament Zöld frakciója által rendelt friss tanulmány (angolul itt olvasható) kimutatta, hogy az egyes tagállamokban mekkora a ténylegesen megfizetett társasági adó és nominális adó között a különbség. Magyarországon a multik a második legkevesebb társaságiadót fizetik be az EU-ban. Nálunk már csak Luxemburgban fizettek be kevesebbet a nemzetközi cégek. Az orbáni gazdasági modell tovább épül. A terheket fizessék a munkavállalók és az állampolgárok, mert a cégeknek mást már nem is akarunk nyújtani, csak a végtelenségig kizsigerelhető állampolgárokat, és egy már-már jelképes adóterhet.

calculator_tax_werbefabrik_pixabay.jpg

 

Az új tanulmány eredménye szerint a ténylegesen befizetett társasági adó az országban is működő 1318 multinacionális cég adatai alapján mindössze 7.5% volt 2011 és 2015 között. Ekkor még két kulccsal működött a társágiadó, azóta pedig már a nominális adókulcs is tovább csökkent, ma már egységesen 9%, így ma már biztosan még annál is kevesebb adóbevétel marad az államnak, mint korábban. Erről a tanulmányról írt elemzést a g7.hu portál is.

 

Ezekkel a számokkal kerültünk a második legalacsonyabb effektív adózású EU-s tagországgá.A magyar kormány évekig ekézte a multikat, miközben valójában mindent megtesz azért, hogy a magyar munkavállalók és adófizetők kárárra ők minél kevesebbet fizessenek. Az állampolgárok és dolgozók érdeke nem számít, menjen ez akár az egész társadalom kárára is. Ismerős? Nem csoda, hiszen pontosan ennek az Orbán által álmodott társadalom építésében egy következő lépés a rabszolgatörvény.

 

Ebben az Orbán által épített országban a magyar gazdaság versenyképessége csak azon múlik, hogy minél olcsóbban működtethető összeszerelőüzem legyen hazánkból. Ahol a nagy cégek a munkavállalóknak alacsony béreket fizetnek, és még a közösbe is szinte csak jelképesen adakoznak. Majd mikor megkapják a dolgozók a fizetésüket, az EU legmagasabb ÁFÁ-ját kell, hogy megfizessék a boltokban. Az ilyen adóztatás azt éri el, hogy a társadalmi olló folyamatosan nőni fog, az ország szétszakad, a legszegényebbeknek semmi segítség nem jut.

 

A megoldás természetesen nem a nemzetközi cégek elüldözése lenne, de egy igazságosabb adózásra van szükség. Ahol a cégek versenyképessége az emberek szakértelméből, nem pedig a kizsigereléséből ered. Az nem lehet, hogy a legnehezebb helyzetben lévők fizessék a legnagyobb terhet, azaz lényegében még ők támogassák a sikeresebb, szerencsésebb, gazdagabb cégeket.

 

Magyarországnak és az Európai Uniónak olyan adózásra van szüksége, ami a mainál sokkal igazságosabb. A tanulmány egy újabb bizonyíték arra, hogy az EU-s tagállamokban a cégek kegyeiért egy lefelé tartó adózási verseny alakult ki, aminek a végeredménye az, hogy a cégek egyre nagyobb kedvezményeket csikarnak ki a kormányoktól. A tagországoknak nem lenne szabad ebbe a versenybe belemenni, hiszen ha föladják a reményt, hogy a cégek kivegyék a részüket a közterhek igazságos megfizetésétől, akkor az államnak nem lesz pénze arra, hogy a feladatait ellássa, legyen az az utak, az oktatás vagy az egészségügy működtetésére megfelelő forrás. Másfelől pedig egyre nagyobb és nagyobb terhek fognak hárulni az egyes állampolgárokra, köztük az idősekre, gyerekes családokra, szegényekre is, a csökkenő színvonalú közszolgáltatások fenntartásában. 

 

Ez az adózási rendszer európai szinten mást is megmutat: az adózási rendszer lényegében teljesen átláthatatlan. Egyes országokban (köztük Magyarországon is) hatalmas a szakadék a nominális és az effektív adókulcs között. De ez nem csak Kelet-Európa problémája. Belgiumban (ahol a munkavállalók adóterhe az egyik legnagyobb a kontinensen) mindössze 14%-os az effektív társasági adókulcs, miközben nominálisan 34%. Luxemburg a nominális társaságiadó 29%, valójában viszont csak 2%-ot fizetnek be a cégek. Ez egy zavaros, az állam által támogatott átláthatatlan trükközéseken alapuló rendszer. Luxemburg lényegében egy adóparadicsomként működik Európa közepén. És ne legyenek kétségeink, a kiskapukat, külön kormányzati kedvezményeket és az „adóoptimalizálási” (régi nevén adócsalási) módszereket legjobban a könyvelők és jogászok hadseregével fölszerelt óriás vállalatok tudják kihasználni, nem pedig a kis családi vállalkozások. Így nemcsak a piacokra kerüléskor, hanem az adózáskor is egy újabb hátrányt szenvednek a kisebb vagy újonnan induló cégek.

 

Magyarország szépen lassan megteremti azt a gazdasági környezetet, ahol nagyvállalatok a szabályok fölött, az egyedi kormányzati kedvezmények, kiemelt partneri hálózatok és zavaros megrendelések korrupt és átláthatatlan rendszerében működnek, miközben a dolgozók alacsony fizetésért, sokszáz túlórát húznak le és a legnagyobb terhek a legszegényebbeket sújtják. Tényleg ezt akarjuk?

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2019. 01. 14.

Paks2 öt éve: a bukás históriája

Ma öt éve, 2014 januárjában állapodott meg Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal a paksi bővítés orosz megvalósításáról. A váratlan fordulat (még néhány hónappal korábban is nemzetközi tenderről beszélt a kormányzat) óta eltelt öt év elég hosszú idő, hogy visszatekintsünk kicsit: mit is ígért Orbán Viktor az országnak Paks2-ről, amikor a meghökkent közvéleményt kellett győzködnie arról, hogy még jobban függővé tenni Oroszországtól a magyar energiapiacot jó ötlet. Az akkori nyilatkozatokat és kormánypárti újságcikkeket olvasgatva ma is szinte eufórikus hangulatba kerülhetünk, az „évszázad üzlete” csodálatos vízióként jelenik meg a kormány előadásában, ami már-már valószerűtlenül előnyös Magyarország számára.

Öt év után  ez a csodálatos vízió sajnos szertefoszló délibábnak, egyszerűbben mondva hazugságnak bizonyult, a már-már valószerűtlenül előnyös paksi paktumról, amelyet Moszkvában aláírtak, pedig kiderült, hogy szinte egyetlen elemében sem igaz.

2014 januárjában, három hónappal a választások előtt azzal kecsegtették a magyar választópolgárokat, hogy Paks2 ideális esetben már 2023-ban termelni fog. Akkori árfolyamon 3600 milliárd forintra becsülték a beruházás költségeit, amit döntően egy „páratlanul előnyös” orosz hitelkonstrukcióból kívántak finanszírozni. Lázár János több ízben külön kiemelte, hogy a Roszatom erőműve nem csak élvonalbeli technológiai színvonalat képvisel, de Paks2 kiégett fűtőelemeit majd visszaszállíthatjuk Oroszországba , és a beruházásban 40 százalékos magyar beszállítói részarányt garantálnak , ami rendkívüli mértékben felpezsdíti majd a magyar gazdaságot. Az erőműben termelt környezetbarát, „olcsó áram” pedig nem csak a lakossági energiaköltségek leszorítását teszi majd lehetővé, de a magyar gazdaság versenyképességét varázsütésszerűen fogja növelni. Arról is beszéltek, hogy Paks2 az, ami a magyar szuverenitást és energiafüggetlenséget egyik pillanatról a másikra megteremti (igaz, azóta az erről szóló kormányzati közleményt törölték). Az akkor épp kormánypárti Magyar Nemzet publicistája az ötvenes évek agitpropkáinak hangvételét idézve egyenesen arról értekezett, hogy ő belenézett Putyin szemébe, és látta, hogy ez nekünk mind jó lesz. 

Öt év után mindezzel szemben a valóság az, hogy mára nettó három év késést sikerült összeszednie a projektnek, a jövőt illetően pedig már senkinek nincsenek illúziói. 2030 előtt már a kormány sem nagyon számol Paks2 indulásával, de hogy a sorozatos tervezési, engedélyezési és közbeszerzési szerencsétlenkedés végén ténylegesen mikor is indulhat el a termelés, arról halvány elképzelések sincsenek. A költségek csupán a forint árfolyamromlásának köszönhetően mára 4000 milliárd forintra nőttek, de ha a tényleges költségeket akarjuk megbecsülni, a kamatterheket, a járulékosan szükséges rendszerfejlesztési beruházásokat és az időbeli csúszásból fakadó költségnövekedést is beleértve, akkor aligha számolhatunk 6000 milliárd forintnál kisebb költséggel. A „páratlanul előnyös” orosz hitelről kiderült, hogy annyira rossz, hogy már a kormány is csak azt keresi, hogy hogy tud kibújni belőle, de a magyar fél számára végtelenül előnytelen feltételek miatt képtelenség kiszállni belőle. A világszínvonalú technológia tulajdonképpen még nincs megtervezve az EU-s előírásoknak megfelelően, ezért Finnországban például simán visszadobta a hatóság a terveket, az oroszok úgy gondolták, hogy majd menet közben rajzolgatják őket, aztán csak lesz valahogy. Az oroszországi referenciaerőműveket sorozatos építési bakik sújtották, az első elkészült blokkot Novovoronyezsben a hálózatra kapcsolás után két héttel le kellett állítani, mert elromlott a generátor. A kiégett fűtőelemek visszaszállításának lehetősége már 2015-re kikerült a szerződésből, úgyhogy azokat majd az erőmű területén kell tárolni évtizedekig – erre vonatkozó tervek, engedélykérelmek azonban a mai napig nem készültek, ahogy költségbecslések sem. A magyar beszállítói részarányról a kormány vadul hallgat, de nagyon optimista számítások szerint talán a 10 százalékot érheti el, azaz a beruházás szinte mindenhol konjunktúrát fog hozni Oroszországtól Németországon és Franciaországon át az USA-ig, csak éppen Magyarországon nem tesz hozzá semmihez semmit. Ami munka mégis leeshet magyar vállalkozóknak – betonozás, útépítés, földmunkák, kőszállítás, más high-tech tevékenységek – azt maradéktalanul elviszi majd a széles értelemben vett Orbán és Társai Kft., Mészáros Lőrincestül, Orbán Győzőstül. Az olcsó áramról kiderült, hogy az összes szóba jöhető megoldás közül, a megújuló forrásoktól és energiahatékonyságtól az áramimporton át a gázalapú energiatermelésig, a paksi bővítés messze a legdrágább opció, talán az versenyezhetne vele költségben, ha húszezresekkel fűtenénk a Mátrai Erőművet (igaz, Mészáros Lőrinc tulajdonosnak a mi közpénzünkből ott erre is telne). Ezek a költségek pedig valóban hatni fognak a magyar versenyképességre: most építjük meg sokezermilliárd forintból a 21. századi Magyarország egyik legnagyobb versenyhátrányát. A környezetbarátság eredményeképp a Duna vize rendszeresen túlzott hőterhelésnek lesz kitéve, arról pedig, hogy ezt miképp kívánják kezelni, már idén nyáron ízelítőt kaptunk, amikor a meglevő erőmű leállítását úgy kerülték el, hogy bürokratikus trükkök sokaságával „hűtötték le” papíron a Dunát, hogy ne lépje át a mért vízhőmérséklet a leállítást kikényszerítő 30 fokos határértéket, a hatóságok lelkes asszisztálása mellett.

A szuverenitásról talán annyit, hogy amikor Oroszország alig fél évvel a paksi paktum aláírását követően elfoglalta az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet, majd nekiállt Kelet-Ukrajnát polgárháborús övezetté alakítani, a magyar diplomácia egy kis kezdeti gyáva sunnyogás után, egyedüliként Európában, beleszállt Ukrajnába, időlegesen elzárva, és csak komoly nemzetközi nyomásra újranyitva az oda vezető gázvezetéket, és blokkolva az ország euroatlanti közeledését.

Bármely más projektnél ennyi hazugság, tévedés, ostobaság, alkalmatlanság és hiba után világos lenne, hogy valakik szörnyű bűnt követtek el, amikor elköteleződtek mellette, ezeket sürgősen felelősségre vonnák, a szerződéseket pedig azonnali hatállyal felbontanák, hogy mentsék, ami még menthető. Kedves kormány, kedves miniszterelnök úr, kedves kormánypárti publicisták: nem Vlagyimir Putyin szemébe kellene belenézni, hanem a magyar társadaloméba, és bevallani, hogy ostobák voltunk, vagy gonoszak, mindegy is most már, de hibát követtünk el, a következőkben pedig mindent elkövetünk, hogy minimalizáljuk az általunk okozott károkat. A szerződéseket rögvest felbontjuk, a nagy mellényünket az oroszokkal várható jogviták levezénylésére irányítjuk át, Magyarország számára pedig holnaptól nekiállunk egy fenntartható, költséghatékony, álláshelyek sokaságát létrehozó, a hazai vállalkozókat helyzetbe hozó, a háztartásoknak jelentős rezsimegtakarítást hozó, megújuló és energiahatékonyság alapú energiarendszer kiépítésébe. Mert az idő valóban szorít, és mi, magyarok nem érünk rá még öt évet ezzel az elbaltázott atomerőművel szerencsétlenkedni.

fck_paks2.jpeg

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2018. 12. 21.

Rabszolga-törvény és politika

ft.jpg

A Financial Times mai száma a magyarországi tüntetések kapcsán az egész, bevándorlóellenességgel fűszerezett német-közép-európai gazdasági modell válságáról ír. A lap idézi Milan Nic-et a Német Külügyi Tanácstól, aki szerint az egész, a német gazdaságot kiszolgáló, olcsó közép-európai munkaerőn alapuló rendszer elérte a korlátait. Magyarországon - teszem én hozzá, az alacsony bérek miatti elvándorlás következtében is - a munkaerőhiány olyan mértéket öltött, hogy egyszerűen a fejlődés akadályává vált. De a többi régiós országban is, ha messze nem is a magyar szinten, de korlátozza az országok gazdasági lehetőségeit. A bevándorlásellenességnek a politikai identitás középpontjába állításával pedig kizárták a helyzet vendégmunkások útján való enyhítését - bár ebben nagy különbségek vannak, Lengyelország például éppen ebbe az irányba nyitott, és ma már 1-2 millió ukrán vendégmunkás dolgozik az országban.

Ebben a helyzetben szerintem nyilvánvaló, hogy a magyar kormány előtt alapvetően három út áll.
1. Felülbírálni a bevándorlással kapcsolatos, a Fidesz-tábort alapvetően összetartó álláspontot, véget vetni a hangulatkeltésnek, és Lengyelországhoz hasonlóan külföldről érkező munkaerővel megerősíteni a magyar gazdaságot. Ennek politikai kockázata óriási, az elmúlt három év teljes politikai programját kéne kukázni, ráadásul a legtöbb valódi kérdésben, pláne a rabszolga-törvény ügyében a Fidesz-tábor nagyon megosztott, és jelentős része kormánykritikus állásponton van. Csupán azért tart ki Orbán mellett, mert benne látja a garanciát a fenyegetőnek gondolt bevándorlás megfékezésére. Ha ezt megkérdőjelezik, a tábor menthetetlenül porladni kezd, és mind nagyobb és nagyobb darabjai hasadnak le. Ennek az irányváltásnak a lehetőségét a Fidesz maga zárta el maga elől.
2. Kisajtolni mindent a meglevő munkaerőből. Ha a gazdasági modell alapja az olcsó és kiszolgáltatott munkaerő, a kaszárnyakapitalizmus, amit cinikus módon "munka alapú társadalomnak" kereszteltek el, akkor ideológiailag és gyakorlatilag is beleillik a képbe ez a fajta kényszerdolgoztatás. Annál is inkább, mert ezzel a modellel soha nem fogjuk tudni hazahozni a már távozott több mint félmillió embert, sőt további veszteségekre kell számítanunk. Ha pedig se hazahozni nem tudjuk a távozottakat, sem befogadni nem akarjuk a külföldieket, akkor egyetlen tartalék maradt: a meglevő munkaerő fokozódó kizsákmányolása. Ez történik most, és ezért helyes, amikor az ellenzék épp a rabszolga-törvény ügyét választotta a rendszerrel szembeni ellenállás kiindulópontjának, mert ez valóban a rendszer lényegéhez tartozik hozzá, eltörlése pedig a rendszer alapjait kezdené ki. 
3. Végül persze van egy harmadik út is. A gazdasági modell felülbírálása, magasabb hozzáadott értékű, magasabb jövedelemtermelő képességű munkafolyamatok meghonosítása, a tudásalapú, innovációvezérelt gazdaság és társadalom felé való elmozdulás. Csakhogy ezt az irányt ismét politikai kockázatok teszik járhatatlanná Orbánék számára. Egy ilyen berendezkedés elsősorban az oktatásba és a humán tőkébe való intzenzívebb befektetést igényelne, amely magasabb béreket eredményezve az elvándorolt honfitársaink hazacsábítását is elhozhatná. Csakhogy ami gazdaságilag egy tudáson, vállalkozókedven, autonómián, cselekvésen alapuló modell, annak tagjai politikailag is ilyen igényeket fognak megfogalmazni. Az autokratikus, a hatalom társadalom feletti teljes kontrollján alapuló politikai modell csak egy hasonló struktúrájú gazdasági berendezkedésre támaszkodva tud stabil maradni. Orbán autokratikus rezsimje elválaszthatatlanul függ össze a hasonlóan elnyomó, futószalag-kapitalizmussal.

Mindebből világosan következik: a rendszerrel szembeni ellenállásnak a gazdasági berendezkedéssel, a gazdasági elnyomással szembeni ellenálláson kell nyugodnia. Az elhibázott politikai döntések által kikényszerített rabszolga-törvény a politikai rendszer kikezdésének is legfontosabb talapzata és támadási felülete kell hogy legyen, és ezen keresztül lehet a politikai jogok korlátozásával szemben is eredményesen harcolni. Az ellenzéknek továbbra is rabszolga-törvényt kell a fókuszban tartani, és - az egy ponton túl egyébként elkerülhetetlen - választástechnikai egyeztetések, vagy - az egyébként maradéktalanul indokolt - jogállamisági kritika előtt ennek mentén kell szerveznie az ellenállást. Ez a rendszerrel szembeni igazi harc. Erről kell beszélni a társadalomnak, ennek kell az üzenetnek lennie. És aztán persze meg kell állapodni a választásokon való együttes fellépésről és helyre kell állítani a jogállamot. De a sorrendet nem lehet megfordítani.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2018. 11. 28.

Ukrán válság: a hazát vagy a hatalmat választja Orbán?

A Kercsi-szorosban kibontakozott orosz-ukrán konfliktus az orosz „lopakodó terjeszkedés” egyértelmű példája. Határozott nemzetközi reakció nélkül tovább tágítja Oroszország mozgásterét, erodálja a nemzetközi szabályokat, destabilizálja Ukrajnát, és gyengíti az euroatlanti szövetségi rendszer erejét és hitelességét. Célzott és erős szankciós lépésekre van szükség, hogy Vlagyimir Putyin világos üzenetet kapjon: nem mehet tovább. Magyarország nem sunnyoghat, és pláne nem állhat Moszkva mellé ebben az ügyben. Orbán Viktornak döntenie kell, melyik ligában játszik. Magyarországnak pedig döntenie kell, hogy vele tart-e az átigazolási szezonban keletre.

  • Orosz katonai hajók a napokban feltartóztattak és elfogtak három járőröző ukrán katonai vízijárművet (két naszádot és egy vontatóhajót) a nemzetközi vízi útként elismert Kercsi-szorosban, amely az Azovi-tengert köti össze a Fekete-tengerrel
  • Az akció az orosz-ukrán konfliktus eszkalációját jelenti, beismerten a reguláris orosz haditengerészet hajtott végre akciót az ukrán hadsereggel szemben
  • Oroszország nem csak a Nyugatot teszteli az akcióval, de a kelet-ukrajnai háborúban is lépéselőnyre tehet szert, és destabilizálhatja Ukrajnát
  • Az EU-nak és a NATO-nak egyértelművé kell tenni, hogy nem nézi tétlenül az újabb és újabb orosz manővereket, ha nem akar később sokkal nagyobb árat fizetni Putyin megállítása érdekében
  • Magyarország pedig válaszúthoz érkezett: a hintapolitikák ideje lejárt, lassan valamelyik oldalon ott fogunk maradni. A magyar hagyományt megtörve ezúttal nem az agresszorok és a vesztesek mellett kéne lehorgonyoznunk.

 

A Kercsi-szoros jelentősége nem csak abban rejlik, hogy az ezen keresztül (a nemzetközi jogot megsértve) épült híd köti össze a 2014-ben megszállt Krím-félszigetet Oroszországgal. A szoros által a Fekete-tengerrel összekötött Azovi-tengernél található Ukrajna két fontos kikötője, Mariupol és Bergyanszk. A szoros blokádjával Oroszország súlyos gazdasági károkat tud okozni Kijevnek, lényegében orosz beltengerré tudja változtatni a két ország között megosztott Azovi-tengert, és néhány lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy Mariupol térségén keresztül szárazföldi kapcsolatot teremtsen a szakadárok által ellenőrzött (lényegében orosz bábállamként működő) Kelet-Ukrajna és a Krím között. A mostani akció tökéletesen beleillik a „lopakodó terjeszkedés” orosz stratégiájába. Eképpen tesztként is értelmezhető, hogy vajon meddig lehet elmenni Ukrajnával és a nyugati szövetségi rendszerrel szemben. Ezúttal nem ismeretlen hovatartozású „fura zöld emberkék” képében van jelen Oroszország a konfliktusban, hanem reguláris haderejével.

kercs2.jpg

A Kercsi-szoros (forrás: index.hu)

Azokra a felvetésekre, melyek szerint csupán ukrán politikai játszmáról van szó, amelynek célja a tavaszi ukrán elnökválasztás elhalasztása, az ukrán parlament egyértelmű választ adott. A Verhovna Rada, amely a magyar parlamenttel szemben szemmel láthatólag valódi demokratikus ellenőrzést gyakorol a hatalom felett, csupán a keleti ukrán területekre, és csak 30 napra hagyta jóvá a Porosenko elnök által bevezetni javasolt különleges jogrendet („hadiállapotot”), és egy füst alatt ki is írta márciusra az elnökválasztást.

Ebben a helyzetben az orosz terjeszkedési politikával szembeni egyértelmű, és határozott üzenetre és fellépésre van szükség az EU-tól és a NATO-tól, és ebben Magyarországnak világossá kell tennie, melyik oldalon áll.

  1. Az Oroszországgal szemben fennálló jelenlegi szankciókat további határozott és célzott elemekkel kell kiegészíteni, érzékeny veszteségeket okozva Oroszországnak, és egyértelműen megfizettetve az agresszív lépés árát.
  2. Aki a jelenlegi helyzetben egyáltalán felveti a szankciók feloldását, ahogy a magyar kormány az elmúlt időszakban többször is tette, az egy katonai agressziónak kitett országot szúr hátba, és orosz érdekeket szolgál.
  3. A NATO-nak világossá kell tennie, hogy nem nézi tovább tétlenül Ukrajna leszalámizását.
  4. Ukrajna számára nem csak az Oroszországgal szembeni biztosítékokat kell megadni, de válaszlépésként fokozni kell az országnak nyújtott támogatást, és lépéseket kell tenni az euroatlanti integráció felgyorsítása érdekében. Ezen keresztül a gyengén működő és korrupcióval átitatott ukrán közigazgatás és demokratikus intézmények megerősítésére is nagyobb tere nyílik az EU-nak.
  5. Németországnak és az EU-nak közösen fel kell függesztenie az Északi Áramlat 2 gázvezeték építését, amelynek egyértelmű célja Ukrajna további gyengítése, eredménye pedig az orosz befolyás és energetikai függés továbberősödése.
  6. Magyarországnak határozottan el kell ítélnie az Ukrajnával szembeni újabb orosz agressziót, a kormány sunnyogása csendes odaállás Moszkva mellé. Szíjjártó Péternek haladéktalanul nemzetközi sajtótájékoztatón kell bejelentenie, hogy Magyarország támogatja Ukrajnát, nem akadályozza tovább az ország euroatlanti integrációját, alapvetően Oroszországot tartja felelősnek az újabb incidensért, elengedhetetlennek tartja Ukrajna területi integritásának helyreállítását, nem ismeri el a Krím megszállását és támogatni fog szükség esetén újabb szankciós lépéseket Oroszországgal szemben (egy ilyen lépés után nagyobb tárgyalóerővel lehet felvetni ismételten a nyelvtörvény ügyét is).

Vannak történelmi helyzetek, amikor nem lehet megúszni, hogy egy ország egyértelműen állást foglaljon, és odaálljon egy konfliktus valamelyik oldalára. Ez most az a helyzet. Magyarország, amely az elmúlt években a baltás gyilkos kiadatásától a Gruevszki-ügyig, Ukrajna euroatlanti integrációjának akadályozásától, az oda vezető gázvezeték kritikus helyzetben való lezárásán át az Oroszországgal formálódó egyre forróbb barátságig és Paks2-ig nagyjából a falig elment a nyugati szövetségi rendszeren belüli különutas hintapolitika-kísérletekkel, válaszút előtt áll. Összezárunk szövetségeseinkkel annak érdekében, hogy gátat vessünk az orosz „lopakodó terjeszkedésnek”, vagy annak eszközévé válunk. Történelmünkben nagy biztonsággal választottuk a pillanatnyi előnyökkel kecsegtető, de az országot az agresszió és végső soron a vesztesek oldalára sodró döntéseket. A helyzet most annyival egyszerűbb, hogy még pillanatnyi előnyöket sem kínál az országnak a rossz döntés, csupán Orbán Viktor uralmának szempontjából tűnhet előnyösnek. Orbánnak döntenie kell: a haza sorsa, vagy a saját hatalmi érdekei fontosabbak számára. Az országnak pedig választania kell, hogy Orbánnal tart-e a keletre vezető hosszú, fájdalmas és történelmi károkat eredményező úton, vagy gyorsan eladja a miniszterelnököt az orosz bajnokságba, ha abban a ligában akar játszani, és visszatéríti Magyarországot az Európával közös útra.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!

2018. 11. 18.

Törvényt és uniós jogot is sért a kormány Gruevszki ügyében

Nikola Gruevszki a Magyarországra érkezését követően a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy jogi ügynek tekintik a volt macedón miniszterelnök ügyét. Jogilag azonban világos a helyzet. Egy még mindig hatályban lévő 1968-as megállapodás, és az uniós alapszerződések szerint Gruevszki nem kaphat menekültstátuszt Magyarországon, és azonnali hatállyal vissza kell küldeni Macedóniába. Minden más porhintés és politikai manőverezés a joggal szemben, ha pedig - ahogy a legfrissebb hírek állítják -, a magyar hatóságok szemet hunytak afölött, hogy Gruevszki más országba szökjön, akkor bűnrészesek a magyar és az uniós jog megsértésében.

gruevszki_orban.jpg

Gruevszki és Orbán egy korábbi találkozójukon

1968-ban a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság megállapodott az egymásnak nyújtott kölcsönös jogsegélyről. A megállapodás jelenleg is hatályos, és érvényes Macedóniára is, hiszen Madecónia a 2001-es békeszerződés alapján jogutódja a volt Jugoszláv Köztársaságnak. Ez a megállapodás rendelkezik a felek közötti bűnügyi jogsegélyről, és azon belül a kiadatásról is. A szerződés 84. cikke szerint az államok egymás kérelmére kölcsönösen kiadják egymásnak azokat a személyeket, akik ellen a megkereső fél területén büntető eljárás van folyamatban, vagy akikkel szemben a megkereső fél bírósága jogerősen büntetést szabott ki. Kiadatásnak több esetben nincsen helye, például, ha a kikért személy a kért ország állampolgára, vagy ha az ügyet a megkeresett ország bírósága már jogerősen elbírálta, de a Gruevszki ügyre legfontosabb kiadatási tilalmat a szerződés 89. cikke határozza meg: ha a megkeresett ország megítélése szerint a bűncselekmény politikai bűncselekménynek tekintendő, akkor kiadatásnak nincsen helye. Ugyanakkor a genfi egyezmény, az EU 2011/95 Irányelve, valamint magyar menedékjogról szóló törvény szerint nem lehet menekültként elismerni azt a személyt, aki az országba menekültként történő befogadását megelőzően súlyos, nem politikai bűncselekményt követett el. 

Az ügyben tehát két fontos kérdésként merül fel. Egyrészt, hogy mi tekintendő és mi nem tekintendő politikai bűncselekmények, másrészt pedig hogy a korrupció vajon súlyos bűncselekménynek minősül-e?
Politikai bűncselekménynek az államberendezkedés, az állam biztonsága a kormányzat működése elleni cselekmények számítanak, amelyeknek a célja az államban működő rendszer megbuktatása vagy az ország politikai és gazdasági stabilitásának aláásása. Ilyen például a lázadás, a hazaárulás, bizonyos esetekben a terrorizmus stb. Minden más bűncselekmény nem politikai bűncselekmény.

Egyértelműen nem tartoznak a politikai bűncselekmények körébe ugyanakkor a pénzügyi vagy a közbizalom elleni bűncselekmények, mint például a korrupció. Annak a megítélése ugyanis, hogy a közpénz ellopása bűncselekményként értelmezendő nem függ politikai megítéléstől. Nincsen olyan, hogy ha a haver lop az rendben van, ha a politikai ellenfél, akkor az bűncselekmény.

A súlyos bűncselekmények ügyében pedig világosan eligazít az uniós alapszerződés 83. cikke. Eszerint 

83. cikk

(az EUSz. korábbi 31. cikke)

(1) Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott irányelvekben szabályozási minimumokat állapíthat meg a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva a több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék.

Ezek a bűncselekményi területek a következők: terrorizmus, emberkereskedelem és a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb fizetőeszközök hamisítása, számítógépes bűnözés és szervezett bűnözés.

 


Gruevski Magyarországon politikai menedékjogot kért, pedig az általa elkövetett bűncselekmények semmilyen módon nem értelmezhetőek politikai bűncselekményként. Az uniós alapszerződés alapján ugyanakkor egyértelműen súlyos bűncselekménynek minősül a korrupció.  Az EU 2011/95 Irányelve alapján tehát nem adható menedékjog számára. A hatályban lévő magyar-jugoszláv megállapodás alapján pedig egyértelműen ki kell adnunk Macedónia számára. 

A magyar hatóságoknak normális esetben nincsen mérlegelési joguk: Gruevskit azonnal vissza kellene küldenünk a macedón hatóságoknak. Kivéve persze, ha a korrupció Magyarországon a komrányzat szerint védendő értéknek minősül

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Jávor Benedek Facebook-oldalához!